hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Repülőjárat-késések: figyelmeztet a fogyasztóvédelmi hatóság

  • MTI

Idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutasjogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve – közölte a hatóság.

Tavaly országosan 332 fogyasztói megkeresés érkezett a kormányhivatalokhoz, amelyek többsége járatkésésekkel, járattörlésekkel és a légitársaságok kártalanítási kötelezettségeinek elmulasztásával volt kapcsolatos. Az utasok a legnagyobb arányban a 3 órát meghaladó, illetve jelentős érkezési késések miatt keresték meg a fogyasztóvédelmi hatóságot. Az ellenőrzések eredményeként országosan összesen 91 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, és majdnem 15,5 millió forintnak megfelelő kártalanításhoz jutottak hozzá az utasok a hatóság fellépésének köszönhetően.

Az idei vizsgálatok kiterjednek a fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkezett, a légitársaságokkal kapcsolatos fogyasztói megkeresésekre, valamint a légitársaságok honlapjain közzétett tájékoztatásokra annak érdekében, hogy feltárják a fogyasztókat érintő esetleges tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat.

repülőtér, repülőjárat, járattörlés, járatkésés, kártértés
Az ellenőrzések részeként próbavásárlásokra is sor kerül, amelyek célja az árfeltüntetési szabályok érvényesülésének áttekintése
Forrás: Veres Viktor

Az ellenőrzések részeként próbavásárlásokra is sor kerül, amelyek célja az árfeltüntetési szabályok érvényesülésének áttekintése, valamint a megtévesztő gyakorlatok kiszűrése. A vizsgálatok során ezúttal is kiemelt figyelmet kap a telefonos ügyfélszolgálatok működése – figyelmeztetett a hatóság.

A fogyasztói tudatosság is segíthet jogok érvényesítésében. Fontos tudni, hogy egy járat törlése vagy késése esetén szigorú tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettsége van a légitársaságnak. Ha ennek ellenére mégsem kapják meg a az utasok az étkezést, frissítőket vagy adott esetben másnapra húzódó késés esetén a szállást, azokról maguk is gondoskodhatnak, de mindenképpen meg kell őrizni a nyugtákat, és hazaérkezés után kérni a költségek megtérítését a légitársaságtól – mutat rá közleményében az NKFH.

A járattörlés és három órát meghaladó késés esetén – főszabály szerint – kártalanításra is jogosultak az utasok. Az út hosszától függően ez az összeg utasonként 250, 400 vagy 600 euró.

Amennyiben bármilyen probléma felmerül az utazás során, vagy a tájékoztatási, a segítségnyújtási, illetve kártalanítási kötelezettségét nem teljesíti a légitársaság, írásban kell bejelentést tenni a vállalkozásnál, majd ezt követően – a panasz elutasítása esetén – kell a fogyasztóvédelmi hatósághoz vagy a békéltető testülethez fordulni.

Az NKFH további hasznos tanácsokkal is segíteni kívánja az utasokat, ezért honlapján (https://nkfh.gov.hu/hasznos/utazas-legiutasok-jogai) részletes tájékoztatást közöl a légiutasjogokról, azok érvényesítéséről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóelőleg és járulék utólagos levonása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Kismama főállású átalányadózó egyéni vállalkozó táppénzen

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Együttműködési megállapodás

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink