hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem titkolózhat az adókedvezményekről az NGM

  • MTI-OS/adózóna

A Kúria szerdai döntése értelmében nyilvánosságra kell hozni a kormánnyal stratégiai megállapodást kötött nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezményeket – erről a jogi eljárás kezdeményezője, az LMP társelnöke tájékoztatta az MTI-t.

Szél Bernadett közleményében úgy fogalmaz: az LMP szerint az első- és másodfokú bíróság döntésének fenntartásával precedens értékű ítélet született, a kormány ugyanis nem hivatkozhat többé adótitokra a társasági adóból nyújtott adókedvezmények esetén.

Emlékeztetett: még 2014 őszén fordult közérdekű adatkéréssel a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezmények nyilvánosságra hozása érdekébe, a tárca azonban adótitokra hivatkozva megtagadta az adatok kiadását.

Mind az első-, mind a másodfokú bíróság az LMP álláspontjának adott igazat, és kimondta, hogy az adókedvezmény is közpénznek minősül, így az ilyen formában nyújtott támogatások összege is nyilvános adat.

„Az NGM minden lehetőséget kihasznált, még az infótörvényt is módosította annak érdekében, hogy az adatok titokban maradjanak” – fogalmazott Szél Bernadett, aki beszámolt arról is: a Kúria osztotta az LMP érvelését, hogy fontosabb, alkotmányos érdek fűződik a közpénzek felhasználásának megismeréséhez, mint az adótitok megőrzéséhez.

Szél Bernadett közlése szerint „15 napon belül kiderül, hogy mekkora összegről mondott le az elmúlt években a kormány kedvenc multijai érdekében, és a KKV-kel szemben mekkora támogatást kaptak egy munkahely létrehozásáért”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alapanyag árának számlára történő utalása és számlázás

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő bevétele

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őcsg adózása kilépő tag esetében

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs