hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem is hinné, miben vagyunk még jobbak, mint a külföldiek

  • adozona.hu

Kelet-Európában a magyar vállalatok a leginkább hajlandók arra, hogy halasztott fizetéssel értékesítsék a termékeiket, áll az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzésében. A piacvezető hitelbiztosító tanulmányából egyebek mellett az derül ki, hogy a magyarországi cégek vállalati értékesítéseinek 54 százaléka történt hitelre 2015-ben. Csehországban ez az arány 44 százalék, Lengyelországban 35 százalék, Szlovákiában pedig 27 százalék volt.

Míg a régióban a cégek majdnem 90 százalékban tapasztaltak késedelmes fizetést tavaly, a magyar vállalatok vevőinek csak 76 százaléka fizetett késve. 

A magyarországi válaszadók korábban sokkal nagyobb valószínűséggel ajánlottak halasztott fizetést a külföldi vállalati vevőiknek, mint a belföldieknek. – Ebből arra következtethetünk, hogy a hitelkockázatot inkább a bel-, mint a külföldi vevőiknek tulajdonították. De az idén megszűnt ez a típusú preferencia, így a belföldi értékesítés 54,7 százalék, a külföldinek pedig 52,5 százaléka történt hitelre. Ezt úgy is le lehet fordítani, hogy miközben a magyar vevők fizetési fegyelme javult, a külföldieké romlott – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Az Atradius Fizetési Szokások Barométere szerint a hazai tranzakciók esetében a B2B, tehát vállalati kintlévőségeknek átlagosan kb. 36 százaléka maradt kifizetetlen a fizetési határidőig, ami alacsonyabb arány, mint a kelet-európai 43 százalékos átlag. 

A B2B-számlák késedelmes kiegyenlítését támasztja alá a kintlévőségeknek 53 napos, ún. forgási sebessége (DSO, Days Sales Outstanding) is.  Ez azt jelenti, hogy egy magyar vállalat átlagosan 28-30 napos határidőt adott a vevőinek a számla kifizetésére, de csak 53 nap múlva számíthatott a kiszámlázott összeg beérkezésére.  Ugyanakkor ez egy hónappal rövidebb idő, mint tavaly. Vanek Balázs szerint a javulás vélhetően abból adódik, hogy jobb hatékonysággal sikerül beszedni a nagy értékű, hosszú lejáratú kintlévőségeket – főleg a külföldi vállalatoktól. – Valószínűleg a felmérésben részt vevő cégek által követett szigorú behajtási gyakorlat magyarázhatja azt is, hogy a hazai vállalatok 73  százaléka nem számít ennek az értéknek a változására jövőre, míg a kelet-európai adatunk itt csak 66  százalék – mondta az Atradius országigazgatója.

A magyarországi válaszadók szerint a vállalatközi számlák késedelmes kiegyenlítése legtöbbször a vevők likviditási problémáival függ össze.  Ezt a cégek csaknem 76  százaléka említette a belföldi, és kb. 66  százaléka a külföldi ügyfeleivel kapcsolatban. Ezek a számok valamennyi vizsgált közép-európai ország közül a legmagasabbak, a régióban a két érték 64,4  százalék, illetve 40  százalék volt.  Ez lehet a magyarázata annak, hogy a a kelet-európi átlagnál  (10 százalék) több magyar vállalat (15,2 százalék) épp a külföldi számlák behajtását tartja az idei üzleti év legnagyobb kihívásának.

Az Atradius elemzése szerint ugyanakkor az ügyfelek fizetési késedelme nincs számottevő hatással a magyar vállalatok üzletmenetére.  Erről számolt be a válaszadók csaknem 70  százaléka, szemben a 45  százalékos kelet-európai átlaggal. – Ez az eredmény azt mutatja, hogy a magyarországi cégek igen erősen védik magukat a nemfizetési kockázattal szemben, így nagyobb hányaduk, egészen pontosan 55  százalékuk nem tervezi, hogy a következő egy évben módosítani fogja a hitelkezelési eszköztárának összetételét, míg a kelet-európai válaszadók esetében ez az arány csak 45  százalék – mondta Vanek Balázs.

Mivel a magyarországi vállalatok kiemelt figyelmet fordítanak a kintlévőségeik behajtására, nem meglepő, hogy itthon kevesebb a behajthatatlan vállalatközi tartozás (1 százalék), mint a régióban (1,2 százalék).  A behajthatatlan kintlévőségeket szinte kizárólag belföldi leírások alkották, és legtöbbször az építő- és az élelmiszeriparhoz kapcsolódtak, áll az Atradius piaci elemzésében.  A Fizetési Szokások Barométere szerint a hazai cégek többsége, kb. 67  százaléka, szemben az 55  százalékos összesített kelet-európai átlaggal, arról számolt be, hogy a B2B kintlévőségek elsősorban az ügyfél csődje vagy megszűnése miatt váltak behajthatatlanná.

A felmérés hazai résztvevői halasztott fizetéssel elsősorban az építőipari, élelmiszeripari, üzleti szolgáltatásokat nyújtó és szolgáltatóipari ügyfeleiknek értékesítettek. A B2B ügyfeleknek megszabott számlafizetési határidők az építőipar esetében átlagosan két héttel haladták meg az országos átlagot.  A magyar építőipar ennek ellenére átlagon felüli számlatartozást generált. 

A vezető hitelbiztosító elemzése szerint a magyarországi válaszadók 84 százaléka nem számít arra, hogy az élelmiszeripari ügyfeleik fizetési szokásai jelentősen változnak majd a következő 12 hónapban.  A válaszadók mintegy 30  százaléka viszont az építő- és a szolgáltatóipari ügyfelek fizetési fegyelmének javulását várja.  Egyéb ágazatokban nem számítanak jelentős változásra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink