4 találat a(z) fizetési fegyelem cimkére

Cikk

Nagy mértékben, a tavalyi 46 százalékról 34 százalékra csökkent a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A 200 magyar vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint csökkent a 90 napon túli tartozások aránya is (az idén 4 százalék, szemben a tavalyi 6 százalékkal.) A felmérésben ezúttal az élelmiszeripar, a tartós fogyasztási cikkek és az acél-fémipar cégeit kérdezték meg.

Cikk

Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés a régióban tavalyhoz képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a B2B kereskedelemben a cégek az ügyletek 38,8 százalékában adtak halasztott fizetést a vevőiknek, addig az idén a tranzakciók 67,2 százaléka történt hitelre. A listát Szlovákia vezeti 91,5 százalékkal, Magyarország 77,8 százalékkal a harmadik helyen áll a régióban, míg Bulgária az utolsó, 33,6 százalékkal.

Cikk

Kelet-Európában a magyar vállalatok a leginkább hajlandók arra, hogy halasztott fizetéssel értékesítsék a termékeiket, áll az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzésében. A piacvezető hitelbiztosító tanulmányából egyebek mellett az derül ki, hogy a magyarországi cégek vállalati értékesítéseinek 54 százaléka történt hitelre 2015-ben. Csehországban ez az arány 44 százalék, Lengyelországban 35 százalék, Szlovákiában pedig 27 százalék volt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlajelentési kötelezettség elmulasztása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Nyílt végű pénzügyi lízing – maradványérték kivezetése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Építőipari segédmunka, fordított áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink