MNB-ajánlás: kérdőív ESG-kockázatok felméréséhez

  • adozona.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell venniük majd. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is, olvasható az MNB honlapján.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a nemzetközi szabályozási elvárások, illetve a hazai piaci fejlemények nyomán – ajánlást adott ki a vállalati hitelnyújtást megelőzően a hiteligénylők környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) információinak felméréséről. Az ajánlás szerint a hitelintézeteknek, pénzügyi vállalkozásoknak egységes szövegű és szempontú minimum kérdéssort kell kitöltetniük az új hitelt felvenni kívánó vállalatokkal (vagy közhiteles adatforrásból beszerezhetik a kérdéssor által elvárt információkat).

Az egységes szövegű és szempontú kérdőív célja, hogy az érintett pénzügyi szervezetek – és rajtuk keresztül maguk a hiteligénylő vállalatok is – a hitelbírálat során fel tudják mérni az ESG szempontú kockázatokat. A kérdőíves felmérés az első lépés ahhoz, hogy az ESG-kockázatok beépüljenek a hitelnyújtók kockázatkezelési folyamataiba. Az információk gyűjtésének megkezdése továbbá hozzájárul a fenntartható pénzügyek egyik legnagyobb kihívásának, az adathiányból fakadó bizonytalanság mérsékléséhez is. A folyamat során emellett nőhet a hitelt igénylő vállalatok fenntarthatósági, társadalmi és vállalatirányítási tudatossága is.

Mind a nemzetközi, mind a hazai piacon számos ESG-típusú kérdőív alakult ki, amely jelentős adminisztratív terhet jelent a vállalati szegmensben. Az ajánlás kiadását megelőzően az MNB – az érintett pénzügyi piaci és vállalati érdekképviseletek, államigazgatási szereplők mellett – egyeztetett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával is. Utóbbi együttműködés során az MNB összehangolta a minimum kérdéssort a hazai jogszabályok által előírt fenntarthatósági átvilágítási célú ESG-beszámoló követelményeivel, ami jelentősen csökkenti a hitelkérelmező vállalatok adminisztratív terheit.

A felügyeleti szabályozás több lépcsőben (időben egyre csökkenő összegű hitelek esetében) lép életbe, 2025. január 1. és 2028. július 1. között. A kérdőívet 2025. júliustól az 500 millió forintnál (illetve itthoni székhellyel nem rendelkező külföldi hiteligénylő vállalatok esetében 1 millió eurónál) nagyobb összegű, 2026 júliustól a 350 millió forintnál nagyobb, 2027. júliustól a 200 millió forintnál nagyobb, 2028. júliustól pedig a 100 millió forintot meghaladó vállalati hitelkihelyezéseknél kell alkalmazni. Ez segíti a hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, illetve a hiteligénylő vállalatok megfelelő felkészülését, csökkentve a kezdeti adminisztratív terheket. Az MNB hitelezési statisztikai adatai szerint a következő két évben így a szabályozás csak néhány ezer nagyobb méretű – vélhetően többségében ESG-ismeretekkel és szakértőkkel rendelkező – vállalatot érint.

Az ajánlás – az érintett vállalati ügyfelek felkészítése érdekében – elvárja, hogy a pénzügyi szervezetek 2025. január 1-jétől honlapjukon tegyenek közzé tájékoztatót, amelyben felhívják az ügyfelek figyelmét az ESG-információk gyűjtésével kapcsolatos elvárásaikra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s országban tanuló nappali tagozatos egyetemista

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napelem többletbetáplálás II.

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink