Ilyennek látják a fiatalok a munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket

  • adozona.hu

A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Eközben mintha be lenne betonozva a megbecsültségük a munkahelyükön.

Kettős kép látható a dolgozó fiatalok munkahelyi elégedettségét illetően a K&H legújabb kutatása szerint, amely a 19–29 éves városi lakosok körében készült a második negyedévben – közölte a pénzintézet.

Marad a megbecsültség

A megkérdezettek 44 százaléka érezte úgy, hogy kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkahelyén, míg 38 százalékuk átlagosnak minősítette a helyzetét ebből a szempontból. 14 százalék nem igazán érzi magát megbecsültnek és csak 4 százalék volt azok aránya, akik úgy látják, hogy munkaadójuk egyáltalán nem becsüli meg őket.

Jelentős eltérés látható a megbecsültséget érző fiatalok között a korosztályos bontást tekintve. A 19–25 éves korosztályba tartozók 52 százaléka számolt be erről, az idősebbek – 26–29 évesek – körében viszont mindössze 34 százalékos volt az arányuk. Vagyis amíg a fiatalabbak fele tapasztalja azt, hogy megbecsülik a munkáját, a picit idősebbeknek csak a harmada. Az elmúlt 12 évre visszatekintő adatsor azt mutatja, hogy az említett közel 44 százalékos arány megfelel a hosszú távú átlagnak. A helyzet tehát évtizedes távlatban változatlan.

Másik állás?

A felmérés válaszadóinak 33 százaléka látja úgy, hogy nagyon könnyen vagy inkább könnyen találna másik állást, ha úgy gondolná, hogy váltásra van szüksége. 31 százalék azok aránya, akik átlagosnak látják az esélyeiket. Eléggé kemény diónak látja az állásváltoztatást a megkérdezett 24 százaléka, nagyon keménynek majdnem 12 százalékuk. Tehát összességében az a helyzet, hogy az elhelyezkedésüket borúlátóan megítélő fiatalok enyhe többségben vannak a mostani felmérés szerint.

A hosszú távú tendencia úgy fest, hogy 2012 és 2017 között lassan, fokozatosan emelkedett az optimisták aránya, majd ezt követően két éven át általában 30 százalék felett alakult. Ezután a koronavírus-járvány visszaesést hozott, majd 2022-től ismét visszatért az általában 30 százalék feletti érték, akik bizakodóak a könnyű munkahelyváltás tekintetében.

A K&H ifjúsági index felmérés résztvevői kicsit pozitívabban látták a munkájukat az idei második negyedévben, mint az azt megelőző időszakban. A válaszadók 58 százaléka inkább szereti vagy szereti a munkáját és érdekli, amit csinál, bár a 19–25 évesek körében még 66 százalék, a 26–29 éveseknél már csak 48 százalék ez az arány. Hosszabb távon 45 és 50 százalék között alakult azok aránya a fiatalok körében, akik szeretik a munkájukat.

Az idei év áprilisa és júniusa közé eső időszakban az átlagosnál jobbnak látták munkahelyi fejlődési és előrelépési lehetőségeiket is a magyar fiatalok. Közel 36 százalékuk egyértelműen vagy inkább pozitívan nyilatkozott erről. Ugyanekkora volt azok aránya, akik bizonytalanok e tekintetben. A munkahelyükön maguk előtt lehetőségeket látók aránya 2012 és 2016 között a 17 és 27 százalékos sávban ingadozott, majd 2017 elején hirtelen 36 százalékra ugrott, ezután bő öt éven át nagy változásokkal a 20 százalékos tartomány aljáig hullámzott. Ezt követően, 2022 közepétől csak időnként és csak kicsit került 30 százalék alá.

K&H ifjúsági index

A 19–29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19–29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2024. április 25. és május 8. között történt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink