hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Béremelést várnak az áruházi dolgozók

  • MTI/lapszemle

Áruházi munkavállalók kérésére egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az Egyenlő.hu – mondta el a Magyar Nemzetnek az érdekképviselet elnöke.

A lap mai számában Bubenkó Csaba az egyeztetés szükségességét azzal indokolta, hogy az év eleji megállapodások nyomán létrejött, átlagosan tíz százalék alatti fizetésemelések már nem követik az időközben elszabadult inflációt, és a háború miatt emelkedő megélhetési költségek is aránytalanul megterhelik a nyereséges láncok alkalmazottait a köztudottan alulfizetett kiszolgálási területeken.

Hozzátette, nagy arányú a munkaerőhiány a kiskereskedelemben, és a Covid-járvány éveiben is nyereséget termelő szektorban folyamatosan elértéktelenedik a bolti munkavállalók fizetése, ami fokozott feszültséget okoz a napi fogyasztási cikkek kiszolgálásában részt vevők körében. Ezért több áruházlánc alkalmazottainak jelzésére a munkavállalók érdekképviselete szerint érdemes tárgyalásokat kezdeményezni a cégekkel a jellemzően egy teljes üzleti vagy naptári évre előre kialkudott fizetések évközi emeléséről.

Bár az elmúlt időszakban évről évre menetrendszerűen nőttek a bérek az egyes áruházi területeken, és a minimálbér például idén jelentősen, húsz százalékkal emelkedett, az élelmiszer-ellátási lánc kiszolgálási felén még mindig elmaradnak a havi juttatások a nemzetgazdasági átlagtól – mondta. A fizikai munkakörökben jellemzően csak a túlórákkal, műszakpótlékokkal együtt haladja meg a nettó kétszázezret az áruházi dolgozók fizetése, ami a megfeszített tempó és a létszámhiány miatt önmagában megterhelő.

Az Egyenlő.hu elnöke ezért a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit egy asztalhoz ültető ágazati párbeszédbizottságnál kezdeményezi, hogy az egyes nagyvállalatoknál és a kisebb piaci szereplőknél is kerüljön napirendre az idei bérek újratárgyalása, illetve a létszámhiány kérdése.

Ezen a területen nagyon jelentős a munkaerőhiány, nehezen töltődnek fel az üres álláshelyek, hiába a vállalatok különféle juttatásokkal megtoldott, látványos ajánlatai. A háború okozta gazdasági megterhelés ellenére a láncok viszont továbbra is nyereségesek, például húsvétkor is egyértelmű volt a forgalom alapján, hogy – köszönhetően a különféle vásárlóerőt ösztönző, kormányzati intézkedéseknek – a lakossági fogyasztás szintje a drágulás ellenére sem csökken, sőt az idén mennyiségben meghaladta az előző évek húsvéti vásárlásait - hívta fel a figyelmet Bubenkó Csaba. Az energiaválság és az élelmiszer-drágulás árnyékában az iparági szereplők és az alkalmazottak kölcsönös érdekeinek megfogalmazásával születő konszenzusos javaslatok egy magasabb platform, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) elé kerülhetnek – fűzte hozzá az elnök.

Hozzátette: az újabb, évközi emeléseket még az árstoppal járó veszteségek ellenére is lenne miből kigazdálkodni a nemzetközi áruházláncok által uralt áruházi területeken. Ezért bíznak abban, hogy az ellátási lánc folyamatának fenntarthatósága érdekében a felek a nemzetgazdaság további biztonságos működése érdekében nyitottak lesznek az észszerű együttműködésre – írta a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz értékesítése, áfaalap

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Transzferár elkészítés továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Belépőjegy

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink