hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vagyonosodási vizsgálathoz büntetőeljárás is jár

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó

A vagyonosodási vizsgálattal úgy jártunk, mint a Jereváni Rádióval (nem osztogatnak, hanem fosztogatnak): nem enyhül, hanem szigorodik. Annak pedig fele sem tréfa, hogy „jár” hozzá a büntetőeljárás is.

A parlament által elfogadott új adótörvények 2016. január 1-jétől módosítják a vagyonosodási vizsgálat alapját képező becslés szabályait. Több olyan hír jelent meg ezek után, amelyek azt sugallták, hogy véget érhetnek a vagyonosodási vizsgálatok, azonban ennek semmi alapja nincs. Annál is inkább, mert az új jogszabályhely szerint akkor becsülheti meg az adóhatóság a magánszemélyek vagyonát, ha előtte indít egy büntetőeljárást. Így a vagyonosodási vizsgálatok és a büntetőeljárások elválaszthatatlanok lesznek egymástól.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosítása kimondja:

Ha az adóhatóság megállapítása szerint – kizárólag a Btk. XXXVI., XXXVIII., XXXIX., XL. és XLI. Fejezetében szabályozott bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén – az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

A  módosítás  indoklása szerint  a  vagyonosodási  vizsgálatban  becslés  alkalmazásának  az  adhatóság eljárásában  kizárólag  a  vagyon  elleni  bűncselekmények,  a  pénz- és  bélyegforgalom  biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye.

Minden büntetőeljárás mellé egy vagyonosodási vizsgálat, és fordítva...

Eddig is alkalmazta az bűnügyi hatóság, hogy egyes pénzügyi bűncselekmények esetén kezdeményezte a magánszemély vagyonosodási vizsgálatát. Logikus is, hiszen a fiktiv számlákkal trükköző áfacsaló vagy a járulékokat nem befizető munkaerő-kölcsönző cégek tényleges tulajdonosai és ügyvezetői magánvagyona is gyarapodott. A jelenlegi törvénymódosítás 2016. január 1-jétől nem csak módot ad, de kötelezővé is teszi, hogy, ha az adóhatóság vagyonosodási vizsgálat keretében meg akarja becsülni, hogy mennyi eltitkolt jövedelme lehetett a magánszemélynek, akkor kötelező büntetőeljárást indítania. Így már nem csak a büntetőeljárás mellé „jár” egy vagyonosodási vizsgálat, de a vagyonosodási vizsgálathoz is várható egy büntetőeljárás.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudhassa milyen okok állnak a háttérben, meddig tarthat egy eljárás, milyen büncselekmények gyanúja esetén becsülhet az adóhatóság és mit tegyen a könyvelő?

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.



OLVASSON TÖBBET a becslés alkalmazásáról korábbi cikkünkben!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink