15 találat a(z) büntetőeljárás cimkére

Cikk

Elkészítették, majd más személyekkel forgalomba hozatták a különböző címletű hamis pénzeket a terheltek. Pénzhamisítás bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. január 24-én megtartott ülésén elrendelte a két férfi letartóztatását – írja honlapján a Budapest Környéki Törvényszék.

Cikk

A KR NNI-nél indult költségvetési csalási ügyben most a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egy főt a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.

Cikk

Az Alkotmánybíróság 18/2022. AB határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem az Alaptörvény elveinek összehangolt értelmezéséből fakadó követelményeknek megfelelően szabályozta a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény szerinti halvédelmi hatósági eljárást és a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 246. §-ában foglalt orvhalászat miatt folytatható büntetőeljárást. Ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. szeptember hó 30. napjáig tegyen eleget – olvasható az alkotmanybirosag.hu-n.

Cikk

A NAV Központi Nyomozó Főosztály 2020. január 20. napján nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterülettől érkező bűnügyi tájékoztatás alapján – közölte az adóhatóság az MTI-vel hétfőn.

Cikk

A munkajogi szabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a munkáltató pusztán a büntetőeljárás megindításának ténye alapján azonnali hatállyal számolja fel a jogviszonyt, mely munkajogi jogkövetkezmény az Alkotmánybíróság több határozata szerint nem sérti az ártatlanság vélelmét. Ha ilyen jogszabályi felhatalmazás nincs, a vádiratba foglalt bizonyítékok ügyészi értékelésén alapuló tényállásszerű leírás alkalmas lehet a fegyelmi eljárás lefolytatására és a munkajogi következmények alkalmazására – mondta ki a Kúria.

Cikk

Július 1-jétől eljárást lehet indítani titokban bárkivel szemben, aki bűncselekmény gyanúsítottjaként szóba jöhet. Ehhez elég lehet egy első körben megalapozatlannak minősített feljelentés, illetve a hatóságok birtokába jutott, jogsértésre utaló bizonytalan információ is – írja blogján Magyar György ügyvéd.

Cikk

Várhatóan gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek az eljárások a jövő év elején, illetve közepén életbe lépő új polgári és büntetőeljárási törvény nyomán – közölték a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese és a büntető kollégium vezetője mai közös sajtótájékoztatójukon.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatott - Értékesítői ösztönzői program

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink