hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-útmutató az elektronikus ügyintézés szabályairól

  • adozona.hu

Január 1-jétől valamennyi adózó számára teljes egészében, a teljes eljárási folyamatban elektronikus úton intézhetővé váltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintő ügyek (ideértve az adóval, illetékkel, jövedékkel és vámmal kapcsolatos ügyeket). A NAV részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az ügyintézés általános szabályairól, amelyben azt is megerősíti, hogy a cégkapu-regisztrációra kötelezett gazdálkodó szervezetek 2018. december 31-éig továbbra is használhatják a képviselők elektronikus ügyintézési tárhelyét.

Tekintettel arra, hogy a NAV előtt már eddig is számos ügy volt kezdeményezhető, illetve intézhető elektronikus úton (például elektronikus bevallások, adatszolgáltatások és kérelmek), érdemi változás azon ügyek esetében történt, melyek eddig csak papíralapon voltak intézhetők, illetve az elektronikus út azon beadványok esetében is megnyílik, melyek eddig csak papíralapon voltak benyújthatók (például a kötetlen formában előterjesztett kérelmek).

Az elektronikus ügyintézés általános szabályait külön jogszabályok tartalmazzák [az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (Eüsztv.), az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. kormányrendelet (E-ügyintézési rendelet)], melyek az adóigazgatási eljárások speciális szabályaival [az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.), az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.)] együtt teremtik meg az elektronikus ügyintézés keretrendszerét.

Vállalkozási tevékenységet nem folytató természetes személyek

Egyéni vállalkozók és az adóügyekben elektronikus kapcsolattartásra kötelezett, adóköteles tevékenységet végző természetes személyek [Air. 36. § (4) bekezdés a)-c) pont] is elektronikus úton azonosíthatják magukat a NAV előtt, mely azonosítás alapján azon ügyekben, ahol nem elengedhetetlen, nem szükséges személyesen megjelenniük vagy beadványukat papír alapon postai úton benyújtaniuk.

Az elektronikus azonosítási módok az alábbiak lehetnek:

1. a tároló elemet tartalmazó személyazonosító igazolvány (úgynevezett e-személyi igazolvány) útján biztosított elektronikus azonosítás,

2. az ügyfélkapu, valamint

3. a részleges kódú telefonos azonosítás.

Az ügyfélkapuhoz és az e-személyi igazolványhoz biztonságos kézbesítési szolgáltatásként ingyenesen jár elektronikus tárhely, melyet az ügyfelek a NAV-val való elektronikus kapcsolattartáshoz, dokumentum (például bevallás) beküldéséhez és részükre szóló hivatalos dokumentum letöltéséhez használhatnak. A tárhelyen keresztül megvalósított kommunikáció minden tekintetben megfelel a hitelességi feltételeknek, így az maradéktalanul kiváltja a papír alapú levelezést.

Az elektronikus azonosítási módok valamelyikére regisztrált természetes személyekről az erre feljogosított szervezet központi ügyfél-regisztrációs nyilvántartást (KÜNY) vezet. Az ügyfélkapuhoz és az e-személyi igazolványhoz tartozó elektronikus tárhely (korábbi „ügyfélkapus tárhely”) pontos elnevezése: Központi Ügyfélregisztrációs Nyilvántartáshoz tartozó tárhely vagy KÜNY tárhely.

A www.nav.gov.hu oldalról ingyenesen letölthető Általános Nyomtatványkitöltő program (ÁNYK) segítségével az elektronikus tárhelyen keresztül lehetséges az egyes NAV által rendszeresített űrlapok benyújtása.

Egyéni vállalkozók, adóköteles tevékenységet folytató magánszemélyek

Az egyéni vállalkozók, valamint az adóköteles tevékenységet végző természetes személyek 2018. január 1-jétől elektronikus kapcsolattartásra és elektronikus ügyintézésre kötelezettek a NAV irányában, amelynek során valamennyi jelzett elektronikus ügyintézési lehetőséget igénybe vehetik. Az érintettek az elektronikus kapcsolattartást a KÜNY tárhelyükön keresztül kötelesek lebonyolítani, ezért kötelezően az elektronikus azonosításra alkalmas ügyfélkapus regisztrációval vagy e-személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük.

Egyéni vállalkozók saját cégkaput nem használhatnak, azt egyéni vállalkozásukhoz tartozóan nem nyithatnak. Az egyéni vállalkozó hivatalos elérhetősége a KÜNY tárhelye.

Nem természetes személyek

A gazdálkodó szervezetek, valamint az adóügyekben elektronikus kapcsolattartásra kötelezett szervezetek 2018. január 1-jétől elektronikus kapcsolattartásra és elektronikus ügyintézésre kötelezettek a NAV előtt [Air. 36. § (4) bekezdés d) pont; Eüsztv. 1. § 23. pont, 9. § (1) bekezdés a) pont; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7. § (1) bekezdés 6. pont]. Ennek során képviselőjük (meghatalmazottjuk, megbízottjuk vagy törvényes, illetve szervezeti képviselőjük) útján valamennyi fentiekben jelzett elektronikus ügyintézési lehetőséget igénybe vehetik.

A gazdálkodó szervezetek a cégkaput használhatják a NAV-val való elektronikus kapcsolattartáshoz, dokumentum (például bevallás) beküldéséhez és a részükre szóló hivatalos dokumentum letöltéséhez. A cégkapun keresztül megvalósított kommunikáció minden tekintetben megfelel a hitelességi feltételeknek, így az maradéktalanul kiváltja a papír alapú levelezést.

A cégkapura minden arra jogosult ügyfélnek regisztrálnia kell az erre kijelölt szervnél. A regisztrációval kapcsolatos tájékoztató az alábbi weboldalon érhető el: https://tarhely.gov.hu/ckp-regisztracio/tajekoztato.html

A NAV tájékoztatójában felhívja a figyelmet arra, hogy az egyébként cégkapu-regisztrációra kötelezett gazdálkodó szervezetek a 2018. évben (2018. december 31-éig) a NAV előtt – a maradéktalan elektronikus kommunikáció megvalósítása és a cégkapuhasználatra való megfelelő időtávú felkészülés érdekében – továbbra is használhatják a képviselők KÜNY tárhelyét, azaz a korábban már megszokott módon kommunikálhatnak elektronikus úton a NAV-val.

További részleteket ITT olvashat az elektronikus ügyintézés rendjéről, valamint az adóhatóság által rendszeresített ÁNYK űrlapok elektronikus úton történő benyújtásának, a NAV előtti képviselet bejelentésének szabályairól.

Az adózás rendjének 2018-as változásairól, és annak az adóellenőrzésre gyakorolt hatásáról bővebben olvashat a 2018. februárjában megjelent kiadványunkban, amelyet a HVG Kiadó webshopjában kiadói kedvezménnyel vásárolhat meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink