10 találat a(z) Air. cimkére

Több ponton módosul az Art. és az Air. Cikk

Számos ponton változik az adózás rendjére vonatkozó szabályozás 2025-ben a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomagban foglaltak szerint. Több – inkább jogtechnikai, jogalkalmazást segítő – módosítás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényben (Air). Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.

Adószám törlése, kiva Kérdés

Az adóhatósági végrehajtás és az adóigazgatási rendtartás változásai Cikk

Írásunkban a 2023. június 6-án, T/4243. számon benyújtott törvényjavaslatnak az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény módosítására előirányzott rendelkezéseit tekintjük át.

Meghatalmazások az adóeljárásokban Cikk

A meghatalmazások szabályrendszere elsőre egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Számos különböző jogszabály tartalmazza a vonatkozó előírásokat, így nem minden esetben könnyű megállapítani a pontos alkalmazandó jogot. Az alábbiakban áttekintjük ezeket a szabályokat és azt, hogyan alkalmazandók az adóeljárásokban.

Pénzügyi képviselő Kérdés

Aktualizálja a NAV a bírságolási gyakorlatról szóló útmutatóját Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) frissíti január elsejétől a bírságolási gyakorlatról szóló 3006/2018. útmutatóját. Az aktualizálást a megjelenés óta bekövetkezett jogszabályváltozások indokolják.

Jogorvoslati eszközök az adóeljárásokban Cikk

Írásunkban az adózók által kérelemre indítható, az Air.-ban megtalálható rendes, rendkívüli és „kvázi” jogorvoslati eszközöket elemezzük.

Módosultak az adózást érintő kormányrendeletek Cikk

December 27-én (a 213-as Magyar Közlönyben) kihirdették az adóeljárással kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazó kormányrendeletet. Cikkünkben a módosítások közül néhány jelentős témát emeltünk ki.

Útmutató jelent meg a NAV bírságolási gyakorlatáról Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 3006/2018. számon útmutatót adott ki a NAV-nak az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény, valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény alapján történő bírságolási gyakorlatáról.

NAV-útmutató az elektronikus ügyintézés szabályairól Cikk

Január 1-jétől valamennyi adózó számára teljes egészében, a teljes eljárási folyamatban elektronikus úton intézhetővé váltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintő ügyek (ideértve az adóval, illetékkel, jövedékkel és vámmal kapcsolatos ügyeket). A NAV részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az ügyintézés általános szabályairól, amelyben azt is megerősíti, hogy a cégkapu-regisztrációra kötelezett gazdálkodó szervezetek 2018. december 31-éig továbbra is használhatják a képviselők elektronikus ügyintézési tárhelyét.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Repülőjegy ellenértéke

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Külföldi utas adó-visszaigénylése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan értékesítésének áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább