hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kész a NAV 2019. évi ellenőrzési terve, itt vannak a részletek

  • adozona.hu

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2019. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, s megjelölte a jogkövetést segítő eljárások fő téma- és célcsoportjait. Kiemelt feladat 2019-ben, a 2018. július 1-jén bevezetett onlineszámlarendszer adatszolgáltatási kötelezettségének ellenőrzése.

A NAV ellenőrzéseit kockázatelemzésen alapuló differenciált fellépés jellemzi, az együttműködő, jogkövető magatartást tanúsító adózókat segíti, szankciók helyett támogatást nyújt a hibák javítására. Ugyanakkor fontos cél az adójogszabályokat szándékosan és súlyosan megsértő adózókkal szembeni határozott fellépés, az adókijátszás gyors és hatékony feltárása, az adóelkerüléssel a költségvetés kárára elvont összegek biztosítása és a jogszerű vámösszegek beszedése.

Célzott, ágazati elemzésekre épülő kiválasztás alapján kerül sor a vizsgálatok elrendelésére. Kiemelt feladat 2019-ben, a 2018. július 1-jén bevezetett onlineszámlarendszer adatszolgáltatási kötelezettségének ellenőrzése. Ezen belül a hibátlan adatszolgáltatások érdekében az adózók támogatása, a beérkezett adatok felhasználása a NAV ellenőrzéseihez.

A valós idejű, online pénztárgépeken, onlineszámlarendszeren, kezelőszemélyzet nélküli automatákon, illetve elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszeren (ekáer) keresztül érkező adatok kockázatelemzésével és a gazdasági események után rövid időn belüli ellenőrzésekkel ösztönözhető az adózók jogkövető magatartása.

Az adózók együttműködésének hiánya miatt eredménytelenül zárult, 2017-ben és 2018-ban támogató eljárás alá vont adózói körben adóellenőrzéseket kell végezni.

A NAV vámellenőrzési feladatai elsősorban a pénzügyileg kockázatos vámeljárásokra, és a gazdálkodók vámellenőrzésére terjednek ki.

Ellenőrzési feladatok

A NAV ellenőrzései három fő területre koncentrálnak:

– jelentős költségvetési kockázatot jelentő adózói körök, tevékenységek ellenőrzése, azaz fellépés a rejtett gazdaság ellen;

– kiemelt adózók ellenőrzése;

– önkéntes jogkövetés támogatása.

Jelentős költségvetési kockázatú adózói körök, tevékenységek ellenőrzése

A NAV a kockázatelemzéshez felhasználja a valós idejű adatokat, így lehetősége van a tisztességes gazdálkodók védelme érdekében az adóelkerülés jelen idejű feltárására, az adókijátszásra specializálódott társaságok azonnali kiszűrésére és a meg nem fizetett adóbevételek fedezetének biztosítására.

A munkaerő-kölcsönzéssel összefüggő, nemzetgazdasági szinten is jelentős értékben elkövetett visszaélések okán a NAV az érintett, csalárd adózói magatartásra törekvő foglalkoztatókhoz bejelentett magánszemélyek jogviszonyának folyamatos figyelését határozta meg feladatul, aminek célja az adókikerülésre használt „foglalkoztatói” láncolatok folyamatos feltárása, a foglalkoztatáshoz kötődő közterhek megfizettetése, a törvények betartatása.

Az áfacsalások visszaszorítása, a foglalkoztatással kapcsolatos adókötelezettségek terén tapasztalható visszaélések további csökkentése, az állami költségvetésnek okozott kár minél nagyobb arányú megtérülése érdekében a NAV ellenőrzéseket végez a kockázatos foglalkoztatóknál, kiemelten a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozókra.

A NAV kockázatelemzései alapján kiemelt figyelmet fordít és folyamatosan ellenőriz

– a személyi változással (vezető tisztségviselő, tulajdonos váltással) érintett vállalkozások körében,

– a foglalkoztatottak bejelentése és a kifizetői bevallások közötti anomáliák esetén;

– a minimálbérre és a garantált bérminimumra történő átállás terén,

– az elektronikus kereskedelemben, mind a termékértékesítések, mind a szolgáltatásnyújtások körében, különös tekintettel a webhelyekre és a webáruházakra;

– a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedőknél,

– az építőipari vállalkozásoknál,

– a személyszállítóknál,

– a szálláshely-szolgáltatók, szállodák, internetes szállásmegosztó portálokon keresztül szolgáltatók körében,

– az ekáer-bejelentések adatai alapján, illetve azoknak ellenőrzése során feltárt kockázatok, információk alapján a tudatosan felépített számlázási láncolatokban részt vevő vállalkozásoknál, és a csalárd ügyletek mögött álló magánszemélyeknél,

– a jogsértések felderítésére az ukrán határszakaszon, a szerb határszakasz mélységi övezetében, illetve a jelentős forgalmat bonyolító fő szállítási és autópálya-útvonalakon,

– az illegális fémkereskedelmi tevékenység felderítése, a bejelentési kötelezettség alá eső „érzékeny FAJ kód alá tartozó” fémkereskedelmi engedélyköteles anyag leadása kapcsán; a fémkereskedőnek nem minősülő személyekre vonatkozó szabályok betartásával kapcsolatban,

– a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértések felderítésére,

– a jövedéki adózásban a dohánygyártmányok feketepiacának visszaszorítására, illetve az „engedélyesek” szabályszerű működésének biztosítására, valamint az „adózatlan” jövedéki termékek feketepiacának visszaszorítására,

– a zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem ágazatban az országhatáron átnyúló csalárd számlázási láncolatok révén, áfacsalással bonyolított zöldség- és gyümölcs-kereskedelmi ügyletek visszaszorítására.

A NAV az egyes ágazatokban végzett elemzések és a feltárt súlyos kockázatok alapján jogkövetési vizsgálatokat, illetve adóellenőrzéseket végez az év meghatározott időszakaiban egy-egy meghatározott adózói körben, illetve kiemelt adónemeket érintő területeken.

A megyei, fővárosi adó- és vámigazgatóságok az Adótraffipax előrejelzésben közzétett időszakban és helyszíneken végeznek jogkövetési vizsgálatokat.

A NAV ellenőrzi a társasági adóhoz kapcsolódó adókedvezmények – különös tekintettel a fejlesztési adókedvezmény – igénybevételének jogszerűségét. Fokozott figyelmet fordít a katás adózók ellenőrzésére. Az általános forgalmi adóhoz kapcsolódóan a jogosulatlan igénylések megakadályozására a megyei, fővárosi igazgatóságok folyamatosan végeznek jogkövetési vizsgálatot és kiutalás előtti adóellenőrzést.

A vámhatóság áru-, vagy ügyletspecifikus vizsgálatokat végez, kifejezetten ideértendő a nem uniós státuszú áruk jelenlétére vonatkozó vámszabályok betartásának, az áru helyes tarifális besorolásának, az áru bejelentett származásának, a vámérték valódiságának vizsgálatára, beleértve a kereskedelempolitikai intézkedések, így különösen az antidömping- és kiegyenlítővám-intézkedések betartásának vizsgálata is.

Kiemelt adózók ellenőrzése

A legnagyobb adóteljesítményű adózókat kiemelkedő költségvetési hatásuk miatt a NAV folyamatosan figyelemmel kíséri. Kiemelten ellenőrzi az újonnan ebbe a körbe került adózókat. Azon kiemelt adózóknál, amelyeknél a kockázatelemzés szerint az adóteljesítményüket alapvetően befolyásoló tényezőkben jelentős változás történt, legalább jogkövetési vizsgálatok keretében tárja fel a változások okait.

A NAV kiemelt figyelmet fordít az adózók transzferárképzési gyakorlatára és az ehhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére. A magyar jogszabályok, valamint az Organization for Economic Cooperation and Development (OECD) elvárása szerint a CBC adatszolgáltatás és információcsere alapján kapott és beszerzett adatok kockázatelemzési célú felhasználása a NAV feladata. Ezért elemzi az adatszolgáltatókhoz kötődő kockázatokat. Ennek eredményétől függően támogató eljárást, jogkövetési vizsgálatot, vagy indokolt esetben adóellenőrzést folytat le.

Önkéntes jogkövetés

A NAV 2019-ben – a kockázatelemzések során feltárt anomáliák, adózói mulasztások megszüntetését szolgáló – támogató eljárásokat jellemzően az alábbi adózói körben végzi:

– a turizmusfejlesztési hozzájárulás alanyainál;

– a nemzetközi, automatikus információcsere révén beérkezett adatok alapján nem megfelelő mértékű adót fizető, vagy egyáltalán nem adózó adóalanyoknál;

– az egyéni vállalkozóknál, akiknek máshol van bejelentett, 36 órás munkaviszonyuk;

– a foglalkoztatóknál, az alkalmazottak bejelentésére és az ehhez kapcsolódó bevallásokra fókuszálva.

A jogkövető szándékú vállalkozásoknál a támogató eljárások mellett az adózóknál feltárt anomáliák, illetve az azonosított kockázatok megszüntetésére a NAV jogkövetési vizsgálatokat végez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kft. és őstermeői tevékenység

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kattás ev. mezőgazdasági kompenzációs rendszer mellett

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Adószámos magánszemély

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs