hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Reklámadó: változtatna a kemény uniós kritika miatt a kormány

  • adozona.hu

A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni, de az MTI-nek kedd este adott nyilatkozatában többször is hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.

Lázár János kifejtette: a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának komoly aggályai vannak a magyarországi reklámadóval kapcsolatban.

A főigazgatóság január végén küldött levelében konkrétan a reklámadó progresszív, azaz sávos rendszerét ellenezte, mert az az alacsony reklámbevételű vállalkozásoknak szelektív gazdasági előnyt jelent, valamint mértékét is kifogásolta, mert az "objektíve is alkalmas arra, hogy gazdasági hátrányt okozzon" - ismertette az uniós aggályt a Miniszterelnökség vezetője.

A kabinet emellett olyan "tanácsokat" is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa, a luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoport egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben "az elmarasztalás lehetősége áll nyitva" Magyarország előtt - tette hozzá.

A Bertelsmann-csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó - öt százalék - Ausztriában van - mondta Lázár János, megerősítve, hogy a kormány november óta tárgyal Luxemburgban és Budapesten a Bertelsmann-csoporttal a vita peren kívüli, vagy európai bizottsági eljáráson kívüli megoldásáról. Szavai szerint a kormánynak mérlegelnie kellett, hogy "egy bizonytalan kimenetelű jogvitát, vagy egy jó egyezséget választ".

Mindezek alapján a Miniszterelnökség vezetője szerdán tájékoztatást ad az ügyről a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának mezőkövesdi kihelyezett frakcióülésén, és mérlegelésre javasolja a reklámadó csökkentését, valamint a sávos rendszer felülvizsgálatát.

A miniszter azt mondta, hogy a kormány számításai szerint mindez nem feltétlenül jelent bevételkiesést, mert bár "kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni". Az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé tette a politikus.

Hozzátette azt is: a jó hír a kritikák közepette, hogy az Európai Bizottság a reklámadó bevezetését önmagában nem kérdőjelezte meg. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "mi alapvetően minden az Európai Bizottsággal folytatott gazdasági csatában a különadókért küzdünk".

Azt is kiemelte, hogy a Bertelsmann-csoporttal kötendő esetleges megállapodás jelentős mértékben növelheti Magyarország iránt a befektetői bizalmat.

Lázár János azt mondta, a reklámadóval kapcsolatos vitát szerinte a következő három hónapban érdemes rendezni.

A már befizetett reklámadó esetleges visszafizetését ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Reklámadó bevallására és megfizetésére kötelezetté válhat-e egy vállalat?
Reklámadó bevallására és megfizetésére kötelezetté válhat-e egy vállalat?

Olvasónk a következőt kérdezte: Vállalatunk névjegykártyát gyártatott, mely ügyletről a szállító számlát állított ki. A számlán a „A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény 3. §...

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 16. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Reklámadó-fizetési kötelezettség
Reklámadó-fizetési kötelezettség

Reklámadó-fizetési kötelezettség

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaváltási díj

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább