hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tényleg nagyot mondott Varga a béremelésekről

  • adozona.hu
2

A minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőhet jövőre, ugyanakkor a munkáltatók járulékterhe 4 százalékkal csökkenne 2017-ben és 2018-ban is. Ekkor a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhet – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülését követően.

Hozzátette, a kormány azt is javasolja, hogy 2019-től 4 éven keresztül újabb 2-2 százalékponttal csökkenjen a munkáltatók járulékterhe, ha a reálbérek emelkedése eléri az évi 6 százalékot.

A kormány szerint 6 éves ciklusban a béremelések mértéke reálérteken akár a 40 százalékot is elérheti, ennek természetesen a gazdaság teljesítőképességét nem szabad veszélyeztetnie – emelte ki a miniszter.

A kormány abban érdekelt, hogy a javaslat minden partner számára vállalható megoldás kiindulópontját jelentse – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy folytatják az egyeztetéseket a következő napokban. Ennek a végén egy olyan, 6 évre szóló megállapodást szeretnének kötni, amely biztosítja mindenkinek, hogy előre látható pályát tudjanak megtervezni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
nehézévek

A nyugdíjasoknak 14. havi nyugdíjat igért Orbán Viktor. A 13. havit kihagyta, mert az szerencsétlen szám, nehogy már szegény nyugdíjasoknak valami baja essék. Már azon kívül, hogy esetleg kórházba kell menniük, mert akkor végük van. És igen, kezdődik a kampány, de mi MAGYAROK SAJNOS HÜLYÉK VAGYUNK - néhány kivételtől eltekintve - ÉS HISZÜNK A KORMÁNYNAK!!!!!

totimi53

Na, kérem!!! KEZDŐDIK(!) a "választási kampány" a HAMIS(!!!)" ígéretekkel...!!! Vajon: a NYUGDÍJASOKAT is "behülyítik" egy BEÍGÉRT - viszont KOMOLYTALAN - nyugdíjemeléssel??? Az idei(2016) infláció miatt MOST(!!!) is kellett volna EMELNI, mintegy 1,0 - 1.5 %-al... SZÓVAL: QRV@ Nagy ÁTVERÉS(!!!) lesz az egész ÍGÉRGETÉS-ből...!!!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink