hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjfizetési mizéria: Varga Mihály nem ment el a költségvetési bizottság ülésére

  • MTI

Határozatképtelenség miatt nem tárgyalt mai ülésén az Országgyűlés költségvetési bizottsága arról, miért nem érkeztek meg idén januárban a nyugdíjak a Magyar Államkincstártól a törvényben előírt határidőre. Az ülésen nem vettek részt a kormánypárti képviselők és a meghívón meghívottként szereplő Varga Mihály pénzügyminiszter és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke sem.

A bizottsági ülésen Varju László (DK), a költségvetési bizottság elnöke elmondta, azért kezdeményezték a téma megtárgyalását, mert magánszemélyek és pénzintézeti közlemények szerint január 11-én a nyugdíjak nem érkeztek meg a jogosultakhoz, a kormány pedig azóta adós maradt a magyarázattal.

A bizottság elnöke az ülésen felolvasta Szűcs Lajosnak, a bizottság fideszes alelnökének levelét, amelyben jelezte, hogy a kormánypárti képviselők nem kívánnak részt venni a ülésen, mert a meghívóban szereplő javaslat okafogyottá vált, a nyugdíjak elutalása január 11-én, határidőre megtörtént. 

Az ülést követő sajtótájékoztatón Varju László úgy fogalmazott, hogy a kormány által előállított nyugdíjkáoszra keresték volna a választ, ebben a kormánypárti képviselők és Varga Mihály pénzügyminiszter nem volt hajlandó közreműködni.

A minisztert előbb-utóbb utolérik, hiszen éves beszámolási kötelezettsége van a bizottság előtt, ahol erről a témáról is kérdezni fogják – közölte Varju László.

A költségvetési bizottság elnöke szerint a kormány tartozása, hogy a nyugdíjasoktól nyilvánosan bocsánatot kérjen.

A sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a költségvetési bizottság szocialista tagja felidézte, hogy január 11-én írásbeli kérdést tett fel az ügyben Varga Mihály pénzügyminiszternek. A válaszából kiderült, hogy  a miniszter vizsgálatot rendelt el, és ígérete szerint az eredményről tájékoztatást fog adni, ami nem történt meg, miközben sajtóhírek szerint az egész szervezeten belül megtalálták a "legkisebbet, a helyettes, helyettes, helyettesével próbálják elvitetni a balhét", és nem vállalják a politikai felelősséget – fogalmazott Mesterházy Attila.

Bősz Anett, a bizottság független képviselő tagja Szűcs Lajos levelére reagálva hangsúlyozta, kereskedelmi banki közlemény szól arról, hogy ügyfeleik nem kapták meg aznap a nyugdíjat. Szerinte a kormánynak el kellene mondania, hogy a januári nyugdíjkifizetésnél technikai problémáról, vagy nyugdíjválságról van-e szó.    

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy kit tartanak felelősnek az ügyben, Mesterházy Attila elmondta, a bizottsági ülésen szerették volna a tényeket megismerni, ezt követően jobban be lehet határolni a felelőst, és utalt a Fidesz ellenzéki gyakorlatára, amikor is ilyen esetekben egy mondatban közölték, hogy a miniszter mondjon le.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink