hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyilvánosak a tao-támogatást nyújtó szervezetek adatai

  • adozona.hu

A Fővárosi Ítélőtáblán 2017. március 21-én egy meglehetősen nagy port kavart és immár jogerős döntés született a tao-támogatásokkal összefüggő adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A döntés értelmében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium kötelesek adatokat szolgáltatni 2011. július 1-jétől, vagyis a Tao. látvány-csapatsport-támogatás rendszerének indulásától kezdve 2016. június 30-áig bezárólag arra vonatkozólag, hogy mely támogatásban részesülő szervezetek, az egyes támogatási időszakokban, mely támogatóktól és pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek.

A pert a Transparency International indította közérdekű adatigénylés céljából. Az adatigénylés lényege az volt, hogy egészen konkrétan megismerhessék, mely szervezeteket mely cégek támogatták, amelyek a támogatásukért cserében adókedvezményt vehettek igénybe.

A bíróság első fokon elutasította a kérelmet, azon az alapon, hogy ezen adatok köre adótitoknak minősül, és nincs olyan alkotmányos érdek, amely indokolja, hogy ilyen adatok nyilvánosságot kapjanak.

A Transparency International fellebbezésére eljárt Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését azonban megváltoztatta.

A bíróság lényegében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adatigénylés a minisztériumok kezelésében lévő és közfeladataik ellátásával összefüggésben keletkezett közérdekű adatokat érint, mivel azok közpénz felhasználásával kapcsolatosak.

A döntés értelmében az egyes gazdálkodók által a sportszervezeteknek juttatott támogatás – a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye igénybevételének lehetőségére figyelemmel – közvetett állami támogatásnak minősül, vagyis az adókedvezmény közpénz jelleggel bír.

A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint a támogató gazdálkodó adatait, valamint az általa nyújtott, adókedvezményre jogosító támogatás konkrét összegét tartalmazó támogatási igazolás adótitoknak minősül, amely azonban nem képezheti abszolút korlátját a közérdekű adat megismerésének.

A döntés szerint a nyilvánosságot és az átlátható állami gazdálkodást biztosítja, ha megismerhető, hogy mely gazdálkodók kaphatják meg ezt az állami támogatást, vagyis kik részesülhetnek a közpénz jellegű kedvezményben.

A döntés jogerős, azonban várható, hogy a minisztériumok a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért, emiatt ezek az adatok tudomásunk szerint egyelőre továbbra sem kerültek nyilvánosságra.

Forrás: orientax.hu

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink