hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mégis működik a cafeteria!

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Hogyan lehet adni 2017-ben a korábban béren kívülinek számító juttatásokat? Cikkünkből megtudhatja.

A munkáltató által a munkavállalónak 1,18 x 0,15 szja + 1,18 x 0,14 eho=34,22% közteher mellett adható béren kívüli juttatás 2017-ben
– legfeljebb évi 100 ezer forint pénzben kifizetett összeg,
– Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) támogatás
lehet, együttvéve legfeljebb évi 450 ezer forint (a költségvetési szervek munkavállalói esetében évi 200 ezer forint) rekreációs keretben [Szja. tv. 71. § (1) bekezdés, (6) bekezdés e) pont; 70. § (4a) bekezdés].

Ám ez nem zárja ki, hogy a munkáltató a korábbi juttatások választási lehetőségét is biztosítsa akár cafeteria-keretben, akár azon kívül. Igaz, több közterhet kell fizetnie.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, hogyan adhatja a munkáltató a 2016. december 31-én hatályos jogszabály szerint béren kívüli juttatásnak minősülő, de a 2017. január 1-jén hatályos jogszabály szerint béren kívüli juttatásként nem nevesített juttatásokat!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egészségügyi szolgáltatási járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Bejelentett részesedés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szoftvervásárlás Ausztriában

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 április
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close