PPWR hatása az EPR-re: milyen gondot okoz a két rendszer közötti terminológiai eltérés?

Megosztás Tetszik

A PPWR-rendelet hatályba lépése után, ha egy vállalkozás külföldről végfelhasználóként szerez be terméket, annak hulladékká váló csomagolása után kit terhel az EPR-kötelezettség? Ha külföldről vagy belföldről vásárolnak üres csomagolóeszközt, akkor ki fizeti az EPR-t? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésekre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt

A kérdés részletesen így hangzik: a PPWR-rendelet hatályba lépése miatt szeretném megkérdezni, hogy abban az esetben, amikor társaságunk külföldről szerez be olyan terméket, amelynek mi végfelhasználói vagyunk, azaz megtörténik a „saját célú felhasználás”, de a termékről lebontunk csomagolást, azaz a hulladék megkeletkezik, ilyen esetben a lebontott csomagolás után kinek keletkezik EPR-fizetési kötelezettsége? Másik eset: külföldről szerez be társaságunk üres csomagolóeszközt. Ezekből belföldön fogyasztói csomagolás, gyűjtőcsomagolás (pl. kartondoboz) és szállítási csomagolás (pl. raklap) keletkezik, amikor becsomagoljuk ezekkel az általunk gyártott termékeinket, és belföldre értékesítjük utána azokat. Mindhárom csomagolástípus után minket terhel az EPR-díj-fizetési kötelezettség? Változik a helyzet akkor, hogy ha ezeket a csomagolóeszközöket üresen nem külföldről, hanem belföldről vásároljuk?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

A kérdésben felvázolt mindkét ügyletben figyelembe kell venni a következőket.

2026. augusztus 12-étől alkalmazandó az EU új csomagolási rendelete, a PPWR-rendelet (EU 2025/40 on packaging and packaging waste), amely az EU minden tagállamában közvetlenül hatályos. Ettől az időponttól a csomagolások tekintetében a PPWR határoz meg bizonyos, az EPR rendszerében is alkalmazandó fogalmakat, így többek között a csomagolás és a gyártó fogalmát is. (A gyártó fogalmát a PPWR alkalmazása előtt a hulladéktörvény, a csomagolás fogalmát pedig a csomagolási kormányrendelet határozta meg.)

A csomagolások tekintetében az EPR-kötelezettségeket a PPWR szerinti gyártónak kell teljesítenie, így az EPR-kötelezett személye lényegében a csomagolás és a gyártó fogalmából vezethető le. Az új fogalmak és a fogalmak összefüggései alapján úgy látjuk, hogy bizonyos esetekben a korábbi logikától eltérően kell meghatározni az egyes ügyletek kötelezettjét. Az új előírások gyakorlati alkalmazása ugyanakkor jelenleg még több kérdést is felvet, amelyek értelmezésében véleményünk szerint indokolt megvárni a hatóság álláspontját. A PPWR hatályba lépése előtt ugyanis a gyártó és a csomagolás fogalmából egyértelműen levezethető volt, hogy a csomagolás EPR-kötelezettje az a gazdálkodó, aki a csomagolószert áruval megtöltve először belföldön forgalomba hozza, kivéve az értékesítés helyén történő megtöltésre tervezett és szánt csomagolószereket (ÉHMT-csomagolószerek), melyek már üresen is csomagolásnak minősültek.

Ezzel szemben a PPWR-rendelet 3. cikkének 1. pontjában található csomagolás, és 15. pontjában meghatározott gyártó fogalma együttes vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy az új szabályozás szerint az ÉHMT csomagolószereken kívül a szállítási csomagolásra szintén már az üres csomagolószer forgalomba hozatalakor meg kell fizetni az EPR-díjat (és ugyanígy bizonyos mezőgazdasági termékek csomagolására, az ún. elsődleges termelés csomagolására is). Azaz a PPWR fogalommeghatározása alapján ezen csomagolások esetében főszabályként már az üres csomagolószer első belföldi forgalomba hozóját terheli az EPR-kötelezettség, nem pedig azt a gazdálkodót, aki majd belföldre történő értékesítéshez becsomagolásra felhasználja azokat.

Az új „gyártó” fogalom miatt a csomagolások EPR-kötelezettjének meghatározásához figyelembe kell venni a PPWR-rendeletben új fogalomként bevezetett "végfelhasználó" meghatározását is.

A gyártó és a végfelhasználó fogalmának együttes értelmezéséből az következhet, hogy amennyiben a csomagolásokat akár más uniós tagállamban letelepedett, akár harmadik országban letelepedett gazdálkodó értékesíti egy olyan belföldi gazdálkodónak, aki végfelhasználónak minősül, akkor az EPR-kötelezettség az értékesítőt terheli. Ez az előírás jelenleg ellentmondásban áll az EPR-rendelet 17. § (3) bekezdésével, miszerint ilyen esetekben a csomagolást lebontó belföldi gazdálkodót terheli az EPR-kötelezettség saját célú felhasználás jogcímén a lebontott csomagolás hulladékká válása esetén. A hatóság szóbeli álláspontja szerint vizsgálják a kérdéskört, és amíg más értelmezést nem tesznek közzé, az EPR-rendelet előírásait tartják útmutatónak.

A kérdésben írt első ügyletben – abból kiindulva, hogy önök végfelhasználónak minősülnek – a PPWR-rendelet jelenlegi értelmezése alapján tehát az értékesítő lenne az EPR-kötelezett. Ettől eltérően a magyar hatóság szóbeli álláspontja szerint pedig önök a kötelezettek az EPR-rendelet 17. § (3) bekezdése alapján.

A kérdésben írt második ügyletben két szcenáriót vázol fel: ha külföldről vagy ha belföldről vásárolnak üres csomagolóeszközt.

Ha külföldről vásárolnak, akkor ez esetben is – hasonlóan az első ügylethez – az új előírások szerint attól függ az EPR-kötelezett személye, hogy a külföldről beszerzett csomagolóanyagok tekintetében önök végfelhasználónak minősülnek-e.

Ha pedig belföldről szerzik be a csomagolószereket, akkor a szállítási csomagolások tekintetében a PPWR alapján a szállítási csomagolást üresen először belföldön értékesítő gazdálkodó válik kötelezetté. Ez ellentmondásban áll az EPR jelenlegi gyakorlatával, miszerint szállítói csomagolás esetén is az üres csomagolószert először áru becsomagolására felhasználó és azt belföldre értékesítő gazdálkodó a kötelezett. Szintén a hatóság szóbeli tájékoztatása alapján úgy tudjuk, hogy még ezt a kérdéskört is vizsgálják, és további tájékoztatásig a korábbi gyakorlatot tekintik útmutatónak.

A fenti értelmezési bizonytalanságokon túl további gyakorlati nehézséget is okozhat a külföldi beszerzések esetén a szabályozás tagállamonként esetlegesen eltérő alkalmazása. Ugyanis ha a gazdálkodó a hatóság szóbeli álláspontjára támaszkodva továbbra is a korábbi előírások szerint jár el, miközben más tagállamokban a „gyártó” fogalmát ettől eltérően értelmezik és alkalmazzák, akkor előfordulhat, hogy a magyar gazdálkodó és más tagállami partnere ugyanazon ügylet tekintetében eltérő személyt tekint EPR-kötelezettnek.