Május a bevallások hónapja – ezek a fontos határidők

  • adozona.hu

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! – figyelmeztetett a Számlázz.hu.

1. Az első, lényegében szinte mindenkit érintő dátum 2026. május 20. (szerda), mert aznap éjfélig kell benyújtani a személyi jövedelemadó (szja) éves bevallást a 2025-ös adóévre vonatkozóan. Ez a magánszemélyek, egyéni vállalkozók és őstermelők többségére vonatkozik. A NAV által készített tervezet az eSZJA oldalán található, ott lehet elfogadni, vagy ha szükséges, kiegészíteni egyéb adatokkal.

A vállalkozóktól fokozott figyelmet igényel a NAV tervezetének átnézése, hiszen esetükben lehetnek olyan körülmények, vállalkozáson kívüli bevételek, amelyek miatt a tervezetet módosítani kell.

Május 20. egyben az 1+1 százalék felajánlás végső határideje is: 1% a civil szervezeteknek, a másik 1% pedig egy vallási közösségnek ajánlható fel, esetükben adószám helyett a technikai számot kell megadni.

2. A második dátum, amelynek minden vállalkozó naptárában szerepelnie kell, az május 31-e, ám, itt egy nap extra haladékot kapnak az érintettek, mert a hónap utolsó napja vasárnapra esik, így a szabályok szerint június 1. a valódi határidő.

május, bevallás, határidő, szamlazz.hu, vállalkozó, kiva, ipa, tao, szja, eSZJA, számviteli beszámoló, társas vállalkozás,
Május a bevallások hónapja: ezek a fontos határidők – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

 

Június 1-jéig kell benyújtani a társasági adó (tao) éves bevallást (a 2025. adóévre vonatkozóan), valamint rendezni az esetleges adókülönbözetet. Ez kizárólag a társas vállalkozásokat érinti.

Ugyanez a határidő érvényes a társas vállalkozások számára kötelező éves számviteli beszámoló beadására és közzétételére a cégbíróságon.

A normál ipa-típust választó vállalkozónak – legyen akár egyéni- vagy társas vállalkozó – szintén június 1-jéig kell az iparűzési adó (ipa) éves bevallást benyújtani az illetékes önkormányzathoz, mégpedig a 25HIPAK nyomtatványon keresztül. Egyszerűsített (sávos) ipa-típus esetén az adó befizetése is ekkor esedékes, viszont bevallási kötelezettség nem minden esetben merül fel.

A kiva (kisvállalati adó) alá tartozó vállalkozók számára is fontos dátum június első napja, mert a kisvállalati adót eddig az időpontig kell bevallani és befizetni.

Az Adózóna kapcsolódó cikkei: Szja-bevallás: magánszemély mikor folytat gazdasági tevékenységet?MÁK: a hipabevallás benyújtásának határideje közeleg, Közeleg a határidő: a külföldi illetőségű magánszemélyek eddig nyilatkozhatnak az adóbevallási mentességükrőlIngatlant értékesített, vagy magánszemélynek adott ki lakást? Segít a NAV kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet

“Ha a fent említett bevallások nem kerülnek benyújtásra, az Adóhatóság megkeresheti az adózót egy felszólítással, amelyben kéri a kötelezettség teljesítését. A határidők be nem tartása bizonyos esetekben akár bírságot is vonhat maga után, ezért érdemes időben gondoskodni a szükséges bevallások beadásáról” – mondta el Pusztán Edina, a Számlázz.hu adózási és könyvelési szakértője, olvasható a Számlázz.hu közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alanyi adómentesbe vissza

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Könyvelési bizonylat

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink