hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

18 ezer munkahelyet szüntet meg az Amazon

  • MTI

Az Amazon.com Inc., a világ legnagyobb online kiskereskedője globálisan 18 ezer munkahelyet szüntet meg a kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva – jelentette be a cég csütörtökön. A most bejelentett létszámcsökkentés az eddigi legnagyobb az amerikai technológiai szektoron belül.

Andy Jassy, az Amazon vezérigazgatója csütörtökön tájékoztatta a cég munkavállalóit a részletekről, azt követően, hogy a készülő elbocsátásokról információk szivárogtak ki a sajtóban.

Jassy, aki a posztot tavaly vette át az alapító-tulajdonos Jeff Bezostól a jövőre 30 éves társaság élén, a lépést azzal indokolta, hogy az elmúlt években folyamatosan és túl gyors ütemben vették fel a dolgozókat. Az elbocsátásoktól a költségszerkezet javulását várják.

Az Amazon a 2022. harmadik negyedéves jelentése szerint globálisan 1,5 millió embert foglalkoztatott, elsősorban órabéres dolgozókat, ez éves összevetésben 5 százalékos növekedés volt. A cég amerikai munkavállalóinak száma 1,1 millió körül mozog, ezzel a második legnagyobb munkáltató az Egyesült Államokban.

A társaság novemberben munkaerő-felvételi stopot hirdetett, majd nem sokkal később 10 ezres elbocsátásról szóló hírek jelentek meg.

Az Amazon első embere nem közölte, hogy a leépítések mely országokat érintik. Hírügynökségi jelentések szerint a cég európai és az Egyesült Királyságban lévő érdekeltségei is érintettek. A létszámcsökkentés az ügyfélszolgálati és az e-kereskedelemben dolgozó munkavállalókat érinti elsősorban.

A nagy amerikai technológiai cégek közül a Meta, a Facebook anyacége novemberben 11 ezer fős leépítést jelentett be és a Twitter is tömeges létszámleépítést hajtott végre az év végén.

A Reuters a Layoffs.fyi portálra hivatkozva arról számolt be, hogy az amerikai technológiai szektorban tavaly 150 ezer állás szűnt meg.

A gazdasági környezet romlása, a magas infláció és a fogyasztói kiadások csökkenése jelentősen rontotta a technológiai cégek kilátásait. A szektor részvényeit tömörítő Nasdaq Composite 2008 óta a legnagyobb veszteségét szenvedte el, 33 százalékkal zuhant 2022-ben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink