hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A munkavállalók kétharmada gondolkodik munkahelyváltásban

  • adozona.hu

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

A kétszámjegyű infláció időszakának végével idén a vállalatok többsége újra 10 százalék alatt tervezi tartani a béremelési ütemet. Emiatt – bár a bérek reálértékének további növekedését egyelőre nem veszélyezteti az év eleje óta ismét élénkülő pénzromlási ütem sem –, jelentősen nőtt a különbség a munkavállalói elvárások és a piaci realitások között. Ebben a helyzetben kérdezett meg a Trenkwalder 500 versenyszférában dolgozó munkavállalót fizetésükkel, illetve jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatos attitűdjeikről hagyományos, félévente elvégzett kutatása keretében.

Jelenleg a válaszadók 56 százaléka elégedetlen az aktuális bérszintjével. A trend immár két éve folyamatosan romlik: tavaly ilyenkor 50 százaléknyian, 2023 tavaszán pedig még csupán 43 százaléknyian válaszoltak negatívan erre a kérdésre. A fizetésükkel elégedetlenek ugyanakkor általában nem szakadnak el a realitásoktól: 53 százalékuk megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek.

„Ebben a helyzetben magas azok aránya, akik egy munkahelyváltástól várják anyagi problémáik megoldását – magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója. – Jelenleg a válaszadók 66 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami a covid-időszak óta a legmagasabb aránynak számít. Ráadásul lejjebb került a váltási küszöb is: már 20 százalékkal magasabb fizetésért is a munkavállalók 57 százaléka hagyná ott jelenlegi állását – tavaly ilyenkor ezt még csupán 44 százalékuk tette volna meg.”

Az Adózóna írásait munkajog témakörben itt olvashatja el.

Egyelőre azonban kérdéses, hogy az év hátralévő részében milyen lehetőségekkel találkozhatnak a munkahelyváltást tervezők. Mind az elemzők, mind a kormányzat visszafogott gazdasági növekedéssel számol 2025-re, ami alacsony szinten tartja a munkaerő iránti keresletet is. Ezt az érintettek sem látják másként: a válaszadók 62 százaléka úgy érzi, hogy idén nehezebben lehet egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Tavaly ez az arány 59 százalék volt.

„Ebben a helyzetben idén kismértékben nőhet ugyan a fluktuáció tavalyhoz képest, arra azonban egyelőre kevés jel mutat, hogy újból jelentősen felpörögne a vállalatok közti bérverseny: a cégek többsége jelenleg nem is nagyon volna képes kigazdálkodni magasabb juttatásokat. Így aztán a jelenlegi, a fizetésekkel kapcsolatos elégedetlenségi szint várhatóan egész évben fennmarad az alkalmazottak körében” – tette hozzá a Trenkwalder szakembere, derül ki a Trenkwalder sajtóközleményéből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink