Felmondhat-e a munkáltató az egy évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló dolgozójának?

  • adozona.hu

Ha egy cég eljut arra a pontra, hogy nem tudja fizetni a béreket, és úgy dönt, hogy minden alkalmazottnak felmond, felmondhat-e annak a munkavállalójának is, akinek egy éve van hátra a nyugdíjkorhatár betöltéséig? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.

A kérdés részletesen így szólt: Egy 10 munkáltatót foglalkoztató cég most eljutott arra a pontra, hogy nem tudja fizetni a béreket, járulékokat stb., ezért úgy döntött, hogy minden alkalmazottnak felmond. A munkavállalók között van olyan személy is, akinek már csak 1 éve van a nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ebben az esetben felmondhat-e a munkáltató neki is? 2. A felmondások át lettek adva, de elég szűkszavúra sikeredtek, mert csak a felmondás ténye, ideje, a munkavállaló felmondási ideje és az szerepel benne, hogy a felmondási idő felére felmenti a munkavállalókat a munkavégzés alól. Tudom, hogy nincs kötelezően előírt tartalma a felmondásoknak, de nem kellett volna konkrétabban tájékoztatni a munkavállalókat arról, hogy például hány nap szabadságmegváltás, mennyi végkielégítés jár nekik? Illetve a felmondásban még az is szerepel, hogy a felmentési időben, a munkaviszony vége előtti napon számoljanak el a náluk lévő eszközökkel. Jogszerű ez? Hiszen a munkavállalók ezt az időt már a másik munkahely keresésével töltenék, esetleg el is tudnak helyezkedni. Ezt az elszámolást nem az utolsó munkában töltött napon kellene megtenni?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Nézzük a válaszokat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) tükrében:

1. Felmondhat-e olyan munkavállalóknak a munkáltató, akiknek egy év van a nyugdíjig hátra?

Az Mt. 66. § (4) bekezdése így rendelkezik:

A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással a 78. § (1) bekezdésében meghatározott okból szüntetheti meg. Ez azt jelenti, hogy a munkaviszony azonnali hatályú felmondási feltételekkel szüntethető meg.

78. § (1) A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél

a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy

b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Ez azt jelenti, hogy ez a felmondás nagy valószínűséggel jogellenes.

2. Mit kell a felmondásnak tartalmaznia (szabadságmegváltás, végkielégítés)?

Mt. 66. § (1) A munkáltató felmondását köteles megindokolni.

(2) A felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet.

A felmondásnak tehát olyan indokolást is tartalmaznia kell, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a munkavállalók munkájára miért nincsen szükség. A szabadságmegváltásról, végkielégítésről nem a felmondásban kell rendelkezni, bár az nem kizárt. A munkáltató az utolsó munkabérrel együtt elszámolást is köteles a munkavállaló részére átadni (ahogy a korábbi hónapokban is).

Legyen Ön is tagja az Adózóna interaktív Adóklubjának, ahol szakmabeliekkel találkozhat, és szakértőink személyesen válaszolnak kérdéseire!

3. Utolsó napon kell elszámolni a munkaeszközökkel? Miért nem az utolsó munkában töltött napon?

80. § (1) A munkavállaló munkaviszonya megszüntetésekor (megszűnésekor) munkakörét az előírt rendben köteles átadni és a munkáltatóval elszámolni. A munkakörátadás és az elszámolás feltételeit a munkáltató köteles biztosítani.

(2)  A munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat.

A jogszabály azt nem mondja ki, hogy mikor kell a munkaeszközöket visszaadni, így nem kizárt a munkaviszony utolsó napján sem. Ezzel együtt ez nem túl szerencsés és a munkáltató együttműködési kötelezettségéből sem ez következne.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kölcsönök beszámítása

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Kkv-minősítés

Pölöskei Pálné

adószakértő

EPR cukrászműhelynek

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs