hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munka vasárnap és munkaszüneti napon: mennyi bérpótlék jár?

  • dr. Hajdu-Dudás Mária

A Munka törvénkönyve célja, hogy a pótlékra való jogosultságot azon munkavállalók részére biztosítsa, akik a munkáltatói munkaszervezés következtében végeznek munkát vasárnap, illetve munkaszüneti napon (rendes munkaidőben). Ebből következően azok a munkavállalók, akiket a munkáltató olyan tevékenység keretében foglalkoztat, amely esetében a vasárnapi munkavégzés a körülményekből, a munkakör sajátosságából szinte magától értetődően következik (például a kizárólag e napon részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetén), nem jogosultak pótlékra.

A Munka törvénykönyve (Mt.) szerint a vasárnap rendes munkaidőben foglalkoztatható munkavállalóknak csak meghatározott köre jogosult a 140. § (1) bekezdés szerinti 50 százalékos bérpótlékra azzal, hogy kollektív szerződés vagy a felek megállapodása alapján ez a pótlék a törvényben meghatározott munkavállalókon kívül más munkavállalók részére is megállapítható.

A vasárnapi munka pótlékára jogosult a többműszakos tevékenység keretében, a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló, és a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló.

A régi Mt-hez képest a hatályos rendelkezések kedvezőbbek, ugyanis ezt a pótlékot azok a munkavállalók is megkaphatják, akik erre korábban nem voltak jogosultak. 

Míg 2012. július 1-je előtt csak a három- vagy ennél többműszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállaló volt jogosult e pótlékra, addig az új Mt. a többműszakos tevékenység keretében foglalkoztatottakat jogosítja a pótlékra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Kapcsolt társaságok közötti kamat elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Értékpapír-nyilvántartás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink