hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogsegélyszolgálat diákmunkát vállalóknak

  • MTI

Jogsegélyszolgálatot indít a diák munkavállalók segítésére az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az idén is - közölte a szervezet.

Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Kovács Péter, a jogsegélyszolgálat vezetője kiemelt: a nyári szünetben több ezer fiatal vállal diákmunkát, ugyanakkor - különösen a 15-24 év közöttiek - számos esetben kiszolgáltatott helyzetben teszik ezt, rájuk nézve hátrányos feltételekkel. 

Diákmunka - munkaadói szempontból
Ha egy diák (és itt most a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali rendszerű képzésében résztvevő tanulójára vagy hallgatójára gondolunk) valamilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, akkor a biztosítási és járulékfizetési kötelezettségét az általános szabályok szerint kell elbírálni. Nem vonatkoznak rá speciális szabályok.  Olvassa el az Adózóna diákmunkával kapcsolatos összefoglaló cikkét!

Gyakran szerződést sem kötnek velük, de előfordul a szóban megbeszélt feltétek utólagos, egyoldalú módosítása, amely a munkavállalót hátrányosan érinti - írták. Felhívták a figyelmet, hogy az új Munka törvénykönyve július 1-jén lép hatályba, és több új rendelkezést is hoz a diákmunkával kapcsolatban. Az IKSZ ezek megértésében is igyekszik segítséget nyújtani.
   
A szervezet arra kéri a munkaügyi felügyelőségeket, az érintett hatóságokat, valamint az önkormányzatokat, hogy a nyári időszakban fokozottan ellenőrizzék a fiatal munkavállalók foglalkoztatási körülményeit.
   
Az IKSZ különösen fontosnak tartja a fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatását, valamint a nyári munkavégzésének segítését. A bejelentéseket, kérdéseket az [email protected] e-mail címre lehet küldeni - tudatták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink