hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kedvezményezett katások, figyelem! Fontos állásfoglalás a NAV-tól

  • adozona.hu
1

Szakmai fórumokon felmerült, hogy a katatörvény rendelkezéseit szigorúan értelmezve 12-ről 8 hónapra csökkenne azoknak a katás vállalkozásoknak az éves bevételi összeghatára, amelyek négy hónapra (idén március-június között) mentesülnek a katafizetési kötelezettség alól, így 8 millió forint fölött 40 százalékos büntetőadóval kellene számolniuk. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a járványhelyzet adóintézkedéseiről szóló gyakori kérdések és válaszok gyűjteményben közölte állásfoglalását.

A 2012. évi CXLVII. törvény (katatörvény) 8. paragrafusának (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "azon kisadózó vállalkozás, amely a naptári év minden hónapjára köteles az (1)–(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adót megfizetni, a kisadózó vállalkozás bevételének naptári évben elért összegéből a 12 millió forintot meghaladó rész után 40 százalékos mértékű adót fizet. Ha a kisadózó vállalkozás nem köteles a naptári év minden hónapjára az (1)–(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adót megfizetni, a 40 százalékos mértékű adót a kisadózó vállalkozás bevételének a kisadózó vállalkozási jogállás fennállásának az (1)–(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adófizetési kötelezettséggel érintett hónapjai és 1 millió forint szorzatát meghaladó része után fizeti meg".

A katatörvény rendelkezései szerint 40 százalékos mértékű adót kell fizetni a katás vállalkozásnak arra a bevételére, ami meghaladja a tételes adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok és az 1 millió forint szorzatát. Ennek alapján több szakmai fórumon felmerült a kérdés – amelyre a NAV ma közzétett válaszában reflektál –, hogy a 61/2020. kormányrendelet 1. paragrafusának (8) bekezdése szerinti, március-június hónapokra mentesülés azt jelenti-e, hogy a bevételi értékhatár számítása során ezeket a hónapokat figyelmen kívül kell hagyni, azaz 8 millió forint lesz az éves bevételi értékhatár, vagy a mentesülés hónapjait ebben a tekintetben nem kell figyelembe venni, és a 12 millió forint feletti bevételre kell megfizetni a 40 százalékos mértékű adót?

Az adóhatóság a következőt válaszolta a kérdésre: a kormányrendeletben nincs arra vonatkozó jogszabályi rendelkezés, hogy a mentesülés csökkentené az éves bevételi értékhatárt. A kormányrendelet vonatkozó szabálya csak azt mondja ki, hogy ezen hónapokra nem kell megfizetni a tételes adót, és a kisadózói státusz fennáll, azt nem érinti a fizetés alóli mentesülés. a NAV megítélése szerint tehát a mentesítés nem olyan esetnek számít, mint a katatörvény 8. paragrafusának (9) bekezdése szerinti adott jogálláshoz, körülményekhez kapcsolódó fizetés alóli mentesülés. A kormányrendelet szerinti mentesülés tehát nem okozza a bevételi értékhatár csökkenését, azaz az érintetteknél továbbra is 12 millió forint az éves bevételi értékhatár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (1)
Ruszin Zsolt

A kormány nem rendelkezett a témáról, a törvény viszont igen. A törvény szerint pedig nem jár a bevételi keret.

A NAV jobban tenné, ha a kormány intézkedését kérné.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kiskorú bevétele legálisan

Lepsényi Mária

adószakértő

Online számlázás

Nagy Norbert

adószakértő

Anyagkészlet felhasználása

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close