hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A mikrovállalkozások állnak gyorsabban talpra a járvány után?

  • adozona.hu

A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank elemzéséből.

Jól alkalmazkodott a pandémiás helyzethez a hazai kisvállalkozói szektor. A bank adatai szerint a legkisebb cégek forgalma még a koronavírus-válság által leginkább érintett ágazatokban is bíztató képet mutat. A legfrissebb számlaforgalmi kimutatások alapján a mikrovállalkozások azokban a szektorokban is viszonylag moderált visszaesést szenvedtek el, ahol a nagyobb vállalkozások bevétele sok esetben szinte teljesen lenullázódott. A pénzforgalmi számlájukat az Ersténél vezető kisvállalkozók forgalma még március–április–májusban is 1,5 százalékkal nagyobb volt a válságot megelőző egy év átlagánál. Júniusban azonban jelentős fellendülés mutatkozik, a forgalom várhatóan 11 százalékkal haladja meg a tavaly júniusban mért értéket.

A júniusi forgalmi adatok alapján jó esély van arra, hogy a gazdaság gyorsan talpra áll. Ezt mutatja, hogy a készpénzforgalom is jelentősen megugrott a hatodik hónapban, a pénztári befizetések már alig maradnak el a korábbi időszakban mérttől, az ATM készpénzfelvételek pedig 20 százalékkal nagyobbak a korábban regisztráltnál, úgy néz ki, a válság hatására jelentősen emelkedett a nem pénztári készpénzes tranzakciók száma is.

A szolgáltatószektorban a korlátozások feloldását követő első hónap forgalma 3 százalékos növekedést ért el a járványos időszak előtti év havi átlagához képest. Ezen belül a szállítással, raktározással foglalkozó cégek számlaforgalma 13 százalékkal bővült, az IT-területen működő illetve kommunikációs vállalkozásoké 18 százalékkal gyarapodott, a humán-egészségügyi ellátásban működőké 46 százalékkal emelkedett, az oktatással foglalkozó cégeké pedig 79 százalékkal ugrott meg júniusban. A kontaktusok számát csökkenteni hivatott korlátozásokat leginkább megsínylő területek közül az ingatlanügyletekkel foglalkozó mikrovállalkozások számlaforgalma 19 százalékkal csökkent, a szálláshely-szolgáltatásban illetve a vendéglátásban működőké 23 százalékkal, a művészeti területen és a szórakoztatóiparban tevékenykedő, valamint a szabadidős tevékenységgel foglalkozó kisvállalkozók forgalma pedig júniusban 33 százalékkal maradt el a járványhelyzetet megelőző 12 hónap átlagától.

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

Az ügyfelek száma alapján jelentős méretű csoportot alkotó kereskedelmi cégek forgalma az első nyári hónapban 8 százalékos növekedést mutat. A mezőgazdasági vállalkozások forgalma is bővült júniusban: az agrárcégek 2 százalékkal tranzaktáltak többet a pandémiát megelőző év havi átlagánál. Az iparban ellenben összességében 2 százalékos csökkenést tapasztalni: ezen belül a feldolgozóipari kisvállalkozók számlaforgalma 9 százalékkal mérséklődött, míg az építőipari cégeké 5 százalékkal nőtt. „A jelenlegi helyzetben a túlélés záloga az alkalmazkodás. Azt látjuk, hogy a kisvállalkozók sok esetben jobban idomultak a megváltozott körülményekhez, mint a nagyobb cégek. A krízisből így a mikrovállalkozások megerősödve jöhetnek ki” – mondta el Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozói területért felelős vezetője.

A forgalmi adatok alapján a magyarországi kisvállalkozásokat három csoportra lehet osztani. A legkisebb cégek egy része előnybe tudott kerülni a krízisben, mert az átlagnál versenyképesebb, olyan digitális megoldása van, amelyre van kereslet, vagy képes az interneten hatékonyan értékesíteni a termékeit. Erre példa az IT-kommunikációs szektor, vagy az oktatás területén működő vállalkozások körében mért forgalomnövekedés. A második szegmensbe azok tartoznak, melyek megérezték a válságot, de van elég tartalékuk ahhoz, hogy a fizetési moratóriummal és az egyéb kormányzati intézkedésekkel menedzseljék a helyzetüket. A harmadik csoportba sorolt cégek szenvedték meg leginkább a gazdaság részleges leállását, jellemzően ezek turisztikai, vendéglátó, művészeti, szórakoztató vagy rendezvényszervező vállalkozások, de például a szépségszalonok, fitnesztermek üzemeltetői sem tudtak dolgozni.

Az állami programok, így például a fizetési moratórium nagy segítséget jelent a kisvállalkozások számára. Az Erste Bank kisvállalkozó ügyfelei eseti törlesztéses hiteleinek teljes összegét moratórium alá vonta, így biztosítva, hogy sem tőkét, sem kamatot ne kelljen fizetniük év végéig. A május végi adatok alapján ezen hitelügyleteknél a kisvállalkozások közel 30 százaléka választotta azt, hogy inkább tovább fizeti a tartozást, ne húzódjon el annak visszafizetése. A folyószámlahiteleknél az ügyletek 68 százalékát érintette a fizetési moratórium. Május végéig a folyószámlahitellel rendelkező ügyfelek 40 százaléka választotta azt, hogy inkább tovább fizet. A keleti régiókban léptek ki a legtöbben (44 százalék) a moratóriumból, míg a 20 millió forint alatti éves forgalmú cégek körében közel 20 százalékkal többen választották a további fizetést.

A mikrovállalkozások körében népszerűek az állami hitelprogramok is. Szinte minden ágazat részéről óriási az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, melynél a kisvállalkozók körében egyelőre a beruházási cél a legnépszerűbb. Az olcsó, legfeljebb 2,5 százalékos kamaton kínált fedezet nélkül adható hitel, egy sor olyan vállalkozás számára különösen vonzó, mely már régóta fejlesztést tervezett, de eddig a kedvező finanszírozásra várt. Az új Széchenyi Kártya konstrukciók esetében a Munkahely Megtartó Hitel, a Folyószámlahitel Plusz, valamint Likviditási Hitel egyaránt nagy segítséget jelent a mikro- és kisvállalkozások számára a jelenlegi, átmeneti piaci helyzetben a működési- és a bérköltség finanszírozásában. Ezek a források a kisebb vállalkozásoknak is valódi támogatást jelentenek, hiszen például az átlagos hitelösszeg a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetében az Ersténél 9 millió forint. A bank eddigi tapasztalatai szerint az ügyfelek elsősorban a folyószámlahiteleket keresik. Az új Széchenyi Kártya konstrukciók felől érdeklődő kisvállalkozók 49 százaléka a keleti országrészben működik, míg 46 százalék a nyugatiban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink