29 találat a(z) pandémia cimkére

Cikk

Az energiaárak megugrása miatt jövő januárban 18 százalékra ugorhat az éves infláció Nagy-Britanniában, amire utoljára 1976-ban volt példa – vetíti előre a City londoni elemzőház. Az inflációs folyamatok kordában tartásához – az elemzőház közgazdászai szerint – a jelenlegi 1,75 százalékról 6-7 százalékra kell emelnie a jegybanknak az alapkamatot.

Cikk

Franciaországban negyedik hete emelkednek a koronavírus-járvány napi esetszámai, s az elmúlt 24 órában meghaladták a 200 ezret – jelentette be Francois Braun új egészségügyi miniszter a nemzetgyűlési meghallgatásán. Jóllehet kötelező jellegű korlátozások továbbra sincsenek érvényben, s a kormány eddig csak ajánlásokat fogalmazott meg, a Francia Riviéra központjának számító Nizzában hétfőtől ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési járműveken.

Cikk

A PwC kutatása szerint a Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43 százaléka elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe, mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben. A felmérés arra is rámutat, hogy a mostani generáció tagjainak mindössze fele, az utódoknak viszont közel háromnegyede gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben.

Cikk

A bér- és különösen a társadalombiztosítási (tb) számfejtés hagyományosan nagy papírfogyasztó. Ezért is érdekes kérdés, vajon hogyan tud működni a pandémia miatt távmunkára kényszerült világban, hol tart a digitalizációban, mennyire életszerű elvárni tőle a papírmentességet 2022-ben a bér és a tb vállalati adminisztrációban.

Cikk

Az Európai Bizottság uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos, tavaly decemberben elfogadott szabályai idén február elsején léptek hatályba. Januárban a Bizottság emellett ajánlást fogalmazott meg a pandémia miatt hozott, utazással kapcsolatos intézkedésekről, olvasható az Európai Tanács és az EU Tanácsának hivatalos honlapján.

Cikk

Az utolsó negyedévben a munkáltatóknak érdemes átgondolni, hogy mit érdemes a munkavállalók megmaradó szabadságával kezdeni. Előreláthatóan azzal is kell számolni, hogy ősszel vagy télen újabb járványügyi korlátozások is életbe lépnek. Habár a korlátozások időszakát nem szabadsággal célszerű átvészelni, bizonyos mértékű szabadságot érdemes tartalékolni.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink