242 találat a(z) nyomtatvány cimkére
Perelné a NAV-ot? Új nyomtatványt kell használni
Cikk
Új űrlapot (NAVKPER2) rendszeresített az adóhatóság január 1-jétől a NAV bírósági úton támadható döntéseivel, intézkedéseivel szembeni keresetek benyújtására, tekintettel az elektronikus ügyintézésre, a közigazgatási perekre valamint az állami adó- és vámhatóság eljárására vonatkozó jogszabályok változására. A régi NAVKPER űrlap már nem használható – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Letiltás jelentése NAV felé
Kérdés
Tisztelt Szakértő(k)! A Magyar Könyvvizsgáló Kamara Oktatási Központ honlapján az alábbi 2018-at érintő változásra bukkantunk: "Jövedelemletiltás – munkáltatói tájékoztatási kötelezettség az adóhatóság felé A jogszabályváltozások folytán a munkáltatóknak a jövedelemletiltás kapcsán már nemcsak az érintett munkavállalót, hanem az adóhatóságot is tájékoztatnia kell. A letiltás kézbesítését követő 15 napon belül elektronikus úton kell majd bejelenteni a havonta letiltható jövedelem összegét, valamint a letiltást befolyásoló körülményeket, így különösen a folyósított jövedelem összegét, valamint az azt terhelő egyéb végrehajtói letiltásokat. Ráadásul az ebben bekövetkezett változásokat is jelenteni kell majd 15 napon belül. Ez a szabály 2018. január 1-jétől él, így a vállalkozások bérszámfejtő részlegeit, illetve kollégáit fel kell készíteni a várható adminisztrációs többletmunkára." Bárhogy keressük, nem találjuk, hogy ez valóban egy új rendelkezés, ha igen, akkor milyen nyomtatványon, milyen formában kell alkalmaznunk 2018.01.01-től. Ebben kérnénk segítségüket. Előre is köszönjük: Selkie-csapat
Még az idén válasszon kedvezőbb adózást – javasolja a minisztérium
Cikk
December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – választási határidő jár le. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) – ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó –, illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2017. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak, írja közleményében az NGM.
VPOP_KSZ17
Kérdés
Üdvözlöm! Abban kérném válaszukat, hogy a VPOP KSZ nyomtatványt bizonyos tevékenység végzése esetén kell beadni. De a nyomtatványkitöltőben nem részletezi azt, hogy milyen árukereskedőnek, milyen árbevételnél, ingatlanértékesítés esetén van-e vmi határérték stb.? Válaszukat előre is köszönöm. És Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok :)!
Ügyvezető bejelentése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A következő tényállásban kérném szíves válaszát: egy kft.-nek két tulajdonosa van 50-50 százalékban, mindketten önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetők. Az egyik tag-ügyvezetőnek van 36 órás munkaviszonya, a másik tag-ügyvezetőnek megszűnt a 36 órás munkaviszonya. A kérdésem, hogy a tag-ügyvezetőnek, akinek megszűnt a heti 36 órás munkaviszonya, hogyan alakul a T1041-es nyomtatvány, hiszen eddig 1452 (társas vállalkozó heti 36 órás munkaviszony mellett) biztosítási jogviszony kóddal volt bejelentve. Ha megbízási díj nélkül látja el a tevékenységét, akkor hogyan módosítandó a T1041-es nyomtatvány? A biztosítási jogviszonykód lehet-e 1202 megbízási jogviszony vagy 1451 társas vállalkozásnak kell lennie? Milyen járulékkötelezettségek állnak fenn? És ha megbízási díj nélkül látja el, milyen összeg a járulékfizetési alap? A 1708 nyomtatványon kell majd ezeket a járulékokat bevallani? Válaszát köszönöm!
Kivatörvény alá történő bejelentkezés 2018-ra
Kérdés
Kedves Szakértők! Van-e már nyomtatvány a kivára való áttéréshez 2018-tól? Ha igen, mettől meddig lehet rá bejelentkezni? Használható-e rá a 17T203KV nyomtatvány? 2018-ast nem találtam! Köszönöm.
Meg kell szüntetni?
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Küldeném be az igénybejelentő nyomtaványt korkedvezményes nyugdíjra. Egyébiránt mellékfoglalkozású társas vállalkozó is vagyok, ezt a jogviszonyt tudomásom szerint már nem kell megszüntetni [Tbj. 5. § (1)], mert "átvált" kiegészítő tevékenységű társas vállalkozóvá. A kitöltendő K03 nyomtatvány azt írja, hogy meg kell szüntetni a személyesen közreműködő státuszt. Most hogyan töltsem ki a nyomtatványt? Köszönettel!
Katás bt. ügyvezetője csed alatt
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Katás bt.-ben ügyvezetőváltás történt. Az új ügyvezető cseden van, tevőlegesen nem vesz részt a bt. működésében, a régi ügyvezető kültag lett és ő maradna bejelentve katás vállalkozóként. Kérdésem, hogyan és milyen nyomtatványon kell jelezni a NAV felé, hogy a katát az új ügyvezető után ne kelljen fizetni, ne terheljék a folyószámlán? A 08 bevalláson próbáltuk beadni, de hibaüzenettel visszajön. Köszönöm: Mikro
Külföldi bankszámlák bejelentése
Kérdés
Tisztelt Címzett! A külföldi bankszámlák bejelentését melyik nyomtatványon kell megtenni a NAV felé? Válaszát előre is köszönöm.
Szja-ból katába év közben
Kérdés
Tisztelt Szerkesztő! Az szja szerint adózó egyéni vállalkozó év közben (09. 01-től) katás lett. Az szja-s időszakra kell-e soron kívüli bevallást benyújtani, és ha igen, azt melyik nyomtatványon lehet megtenni? Vagy mivel még akár vissza is jelentkezhet újra az szja alá ebben az évben, a bevallást 2018. 02. 25-éig kell benyújtania? Köszönöm a válaszát !
Közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjainak adó- és járulékkötelezettsége
Kérdés
Tisztelt Szakértők! Abban szeretnék tájékoztatást kérni, hogy jogszerűen működő közérdekű nyugdíjas szövetkezet személyesen közreműködő öregségi nyugdíjas tagjainak milyen adó- és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik. Több tájékoztatót is elolvastunk, de nem egyértelmű számunkra, hogy mit kell levonni a magánszemélytől, és mit fizet utána a szövetkezet. Ebben szeretnék tájékoztatást kérni, mert egyelőre csak azt látjuk, hogy a számukra juttatott jövedelem önálló tevékenységből származó jövedelem, és csak 15 százalék szja-t vonunk tőlük, illetve a szövetkezet megfizeti utánuk a 7110 forintot havonta. Ezen kívül szeretnénk tájékoztatást kérni, hogy a jogviszony létesítését és megszűnését hogyan, milyen nyomtatványon kell bejelenteni, illetve havonta hogyan, milyen nyomtatványon kell a jövedelmet bevallani? Köszönöm szépen a segítséget! Krcsik Eszter
Román állampolgár alkalmazása
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A cég szeretne román állampolgárokat alkalmazni hegesztő munkakörben. A cég tulajdonosának van egy ingatlana, melyben elhelyezné őket. Ilyenkor adhat nekik lakhatási támogatást a cég? A román állampolgároknak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján lévő megrendelőn kell taj számot és adóazonosítót igényelni? Addig, amíg nem kapnak taj számot és adóazonosítót, addig nem alkalmazhatja őket a cég? Az adóazonosítót a NAV-tól kell igényelni, s milyen nyomtatványon?
Apát megillető pótszabadság elszámolása
Kérdés
Be szeretnénk nyújtani igényt a Magyar Államkincstárnak egy apa pótszabadságának elszámolásáról. Kissé bizonytalan vagyok a nyomtatvány tartalmi kitöltésével kapcsolatban. A nyomtatvány 12. sorában fel kell tüntetni a "kifizetett távolléti díjat". Kérdésem: a bruttó vagy a járulékokkal csökkentett díjat? A 13. sorban ennek közterheit kérik. Itt jól gondolom, hogy a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást kell feltüntetni?. Válaszukat köszönöm.
Szakemberlista
Kérdés
Tisztelt Adózóna! A "Listáról választható szakember közműcsatlakozás elvégzésére" című cikkükkel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy a regisztrációs lapot hol lehet letölteni/beszerezni? Köszönettel.
Őstermelő értékesítése külföldön
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Őstermelő az általa termelt mézet eladhatja-e Ausztriában úgy, hogy ő viszi ki a piacra és ott értékesíti? Az értékesítéshez milyen feltételeknek kell megfelelnie és milyen bejelentések, nyomtatványok szükségesek? Válaszát előre is köszönöm!