223 találat a(z) munkaerő-kölcsönzés cimkére

Cikk

A külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatására vonatkozó rendeletén karácsonykor módosított a kormány. „A munkaerő-kölcsönző cégek körében, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) közösen végzett kutatásunk alapján a minősített munkaerő-kölcsönző cégek mintegy fele érzi úgy, hogy a törvénymódosítás elbizonytalanította a munkáltatókat. Egyelőre a munkaerő-kölcsönző cégek többsége is úgy véli, hogy nehezebb a munkaerő-tervezés a jelenlegi szabályozási környezetben” – közölte Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője, illetve a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke.

Cikk

A munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozó munkavállalók sokszor bizonytalanok abban, hogy milyen jogaik vannak várandósság, esetleg munkába való visszatérés során. Mivel a kikölcsönzött munkavállalón kívül szerepel az egyenletben egy kölcsönvevő és egy kölcsönbeadó is, így sokszor nem tudja a dolgozó, hogy vajon milyen lehetőségei lesznek kismamaként, mit tehet akkor, ha a kölcsönvevő például már nincs is szerződésben a kölcsönbeadóval. Cikkünkben azt vesszük végig, milyen jogokkal érdemes egy kölcsönzött kismamának tisztában lennie.

Cikk

Szakértő kollégám nemrégiben foglalkozott a munkaerő-kölcsönzés munkajogi kérdéseivel az Adózóna oldalán („Amit a munkavállalókat kölcsönzőknek és kölcsönbe adóknak tudniuk kell”), így jelen cikkünkben a munkaerő-kölcsönzött személy részére kifizetett jövedelmek, juttatások adó- és járulékfizetésére vonatkozó speciális rendelkezéseit járjuk körbe.

Cikk

A munkaerő-kölcsönzés nagy előnye, hogy csökken a munkaerő toborzására, kiválasztására fordított költség és idő. A kölcsönbeadót terhelik a munkaviszony létesítésének, megszüntetésének, illetve a bérszámfejtés adminisztrációs terhei, a kölcsönzés következtében a kölcsönvevő annyi munkavállalót foglalkoztathat, amennyire éppen szüksége van az adott időszakban, a felek közötti elszámolás pedig a ténylegesen teljesített munkaórák alapján történik. Nehézséget a nagy arányú fluktuáció, illetve a munkáltatók közötti együttműködési kötelezettség megfelelő teljesítése okozhat.

Cikk

Vannak, akik bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítenek Magyarországon, nem lehetnek biztosítottak a magyar egészségügyi rendszerben, és vannak, akik esetében csak adott jogviszonyban nem áll fenn a biztosítási kötelezettség, de ha további jogviszonyt létesítenek, akkor abban már az általános szabályok szerint kell elbírálni a biztosítottságukat, illetve a járulékfizetési kötelezettségüket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Járulékok vszja és 3 gyerekes anya esetén

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Külföldi ügyvezető magyarországi biztosítási jogviszonya

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ügyeleti díj

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink