Harmadik országból érkező vendégmunkások: szakmai egyeztetést kérnek a munkaadói érdekképviseletek

  • MTI

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a HR-szolgáltató WHC-csoport.

A politikai döntéshozatal előtt azonnali, érdemi szakmai egyeztetést sürget a kormány és a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával a WHC Csoport. A HR-szolgáltató úgy látja, veszélybe sodorhatja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a harmadik országbeli vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma.

Az új kormány június 1-jétől tervezett intézkedése, amely megtiltaná a harmadik országbeli vendégmunkások tömeges behozatalát, és helyettük a magyarországi inaktív réteg munkaerőpiaci bevonását célozza, komoly aggodalmakat kelt a vállalati szektorban. Hangsúlyozták, hogy az intézkedés szinte valamennyi iparágat érintené, de legfőképp a gyártás-termelést, a mezőgazdaságot, a kiskereskedelmet, a HoReCa-t, a logisztikát, az építőipart és a gyógyszeripart.

A közleményben Göltl Viktor, a WHC-csoport ügyvezetője kifejtette, a Magyarországon dolgozó vendégmunkások az évek óta fennálló, strukturális munkaerőhiányt kompenzálják. Ha ők kiesnek a rendszerből, a termelési láncok megszakadnak, nem lehet új műszakokat indítani, a nagy nemzetközi vállalatok pedig kénytelenek lesznek felülbírálni magyarországi jelenlétüket. Ez pedig az ott dolgozó magyarok tízezreinek megélhetését, és a gazdaság stabilitását sodorja veszélybe.

vendégmunkás, gyári munkás, harmadik ország, bevándorlás, háromműszakos
Vissza kell szorítani az ellenőrizetlen közvetítést, a rendezetlen alvállalkozói láncokat, a nem megfelelő szállásoltatást, a bizonytalan jogi státuszt és a munkaügyi szabálytalanságokat
Forrás: AFP / NurPhoto / CFOTO

A WHC szakmai álláspontja szerint a kormányzat által említett 400 ezres inaktív tömeg, nem jelenthet azonnali megoldást a vállalatok napi szintű munkaerőigényére. Ez a régóta inaktív réteg jelen állapotában nem mobilizálható. Ahhoz, hogy belőlük produktív munkavállaló váljon, egy komplex, éveken át tartó kormányzati és vállalati összefogásra: rehabilitációra, átképzésre van szükség.

Egyúttal felhívták a figyelmet a WHC által májusban, 157 magyarországi vállalat bevonásával készített felmérésre, amelynek eredményei igazolják, hogy a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása mára a magyar vállalati működés elkerülhetetlen részévé vált. A válaszadók 71,3 százaléka kijelentette, a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben elképzelhetetlennek tartja, hogy kizárólag magyar munkavállalókkal oldja meg a munkaerőigényét.

A cégek 37,6 százaléka rendkívül nehéznek, 53,5 százaléka pedig nehéznek ítéli meg a magyar munkavállalók megtalálását és megtartását a piacon. Ráadásul a válaszadók 81,5 százaléka jelezte, nem képes saját erőforrásból megoldani a harmadik országbeli munkavállalók toborzását és foglalkoztatását, ehhez szükségük van minősített munkaerő-szolgáltatóra.

Ezért a gazdaság stabilitása, a külföldi működőtőke megtartása és ezen keresztül a meglévő magyar munkahelyek védelme csak egy kiszámítható, a piaci realitásokhoz igazodó, fokozatos munkaerőpiaci stratégia mentén biztosítható – hangsúlyozták.

Kormányhatározat rendelkezik a felülvizsgálat szükségességéről

A Magyar Közlöny 53. számában megjelent, a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáról szóló 1153/2026. kormányhatározat szerint a kormány

– megállapítja, hogy a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályok teljes körű és soron kívüli felülvizsgálata szükséges;

–  elrendeli a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályok teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát és a kapcsolódó jogalkotás előkészítését.

Felelősök: belügyminiszter, gazdasági és energetikai miniszter, igazságügyi miniszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, pénzügyminiszter, szociális és családügyi miniszter, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége hangsúlyozza: a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának szabályozását felül kell vizsgálni, de nem hirtelen tiltással, hanem célzott szigorítással, átlátható ellenőrzéssel, átmeneti szabályokkal és a hazai munkaerő-tartalék valódi mozgósításával.

A VOSZ javaslataiban az újraszabályozás kapcsán kiemelte, a magyar munkavállalók foglalkoztatásának elsőbbségét világos és ellenőrizhető módon kell érvényesíteni. Harmadik országbeli munkavállaló foglalkoztatása csak ott legyen indokolt, ahol igazolhatóan nincs elegendő hazai munkaerő, és ahol a foglalkoztatás nem járhat bérletöréssel vagy a magyar munkavállalók kiszorításával. A szabályozásnak a visszaéléseket kell célba vennie: vissza kell szorítani az ellenőrizetlen közvetítést, a rendezetlen alvállalkozói láncokat, a nem megfelelő szállásoltatást, a bizonytalan jogi státuszt és a munkaügyi szabálytalanságokat.

Hangsúlyozták, a már Magyarországon dolgozó, jogszerűen foglalkoztatott harmadik országbeli munkavállalók helyzetét világosan rendezni kell, az esetleges új szabályokhoz, illetve a munkaerő szükséges pótlásához átmeneti időt kell biztosítani. A kiszámíthatatlanság a vállalkozások legnagyobb ellensége: termelési zavarokat, beruházói bizonytalanságot és munkahelyvédelmi kockázatokat okozhat.

A VOSZ szükségesnek tartja, hogy a jövőben csak átlátható tulajdonosi hátterű, ellenőrzött, megfelelő szakmai múlttal rendelkező, pénzügyi és munkajogi garanciákat vállaló szereplők vehessenek részt harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásában vagy közvetítésében.

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a közleményben megjegyezte, ha a vendégmunka szabályait egyik napról a másikra, ágazati hatásvizsgálat és átmeneti szabályok nélkül szigorítják tovább, akkor a gazdaság egy része előbb veszít kapacitást, mint ahogy a hazai munkaerő-tartalék megjelenne a munkahelyeken. Ezért kell a szigorítást és a magyar munkaerő mozgósítását egyszerre, összehangoltan elindítani.

A munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, az ágazati szervezetek, a kamarák, valamint a humánerőforrás-szolgáltatók olyan gyakorlati információkkal rendelkeznek, amelyek nélkül nem készíthető működőképes szabályozás – mutat rá a VOSZ. A szövetség ezért azt javasolja, hogy a kormány a szabályozási változásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) és az érintett szakmai szervezetek bevonásával, gyorsított, de érdemi egyeztetési folyamatban készítse elő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyi kedvezmény érvényesítése az szja-ban

Surányi Imréné

okleveles közgazda

1 százalék művelődési ház részére

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Öregségi nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink