hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vendégmunkások Magyarországon: továbbra is leginkább Ukrajnából és a Fülöp-szigetekről toboroznak

  • adozona.hu

A külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatására vonatkozó rendeletén karácsonykor módosított a kormány. „A munkaerő-kölcsönző cégek körében, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) közösen végzett kutatásunk alapján a minősített munkaerő-kölcsönző cégek mintegy fele érzi úgy, hogy a törvénymódosítás elbizonytalanította a munkáltatókat. Egyelőre a munkaerő-kölcsönző cégek többsége is úgy véli, hogy nehezebb a munkaerő-tervezés a jelenlegi szabályozási környezetben” – közölte Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője, illetve a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke.

A munkáltatók ötödénél nőtt, közel felénél csökkent a külföldi munkaerő-igény

A törvényi változások értelmében 35 ezerben maximalizálta a kormány a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát 2025-ben. Egyúttal jelentősen csökkentették azoknak a harmadik országoknak a listáját, ahonnan behozható külföldi munkaerő.

A változások hatására a munkáltatók óvatosabbak lettek a külföldi munkaerő-kölcsönzésben, de az alacsony gazdasági növekedés miatt egyes iparágakban a munkaerő-kereslet egyébként is visszaesett.  Az elmúlt 2–3 hónapban a munkáltatók 18 százalékánál nőtt, míg 45 százalékánál csökkent a kereslet a harmadik országbeli munkavállalók iránt, a többi cégnél nem tapasztalható változás a külföldi munkaerő-igény terén – derül ki a kutatásból.

A Fülöp-szigetek továbbra is kiemelt fókuszország a toborzásban

A harmadik országbeli vendégmunkások jellemzően jelenleg is olyan munkakörökben dolgoznak, ahol egyébként is rendkívül nehéz magyar munkavállalót találni. Külföldi munkaerőigény esetén a törvénymódosítások életbe lépése óta eltelt időszakban a minősített kölcsönzők legnagyobb arányban a Fülöp-szigeteken toboroznak munkavállalókat Magyarországra, de Ukrajnában is jelentős a toborzói tevékenység. Szerbiában a megkérdezett kölcsönző cégek közel fele keres munkavállalókat a magyar munkaerőpiacra. „Magyarországon jelenleg az ukránokat követően a legnagyobb arányt a vendégmunkások között a Fülöp-szigetekiek képviselik, a nekik évente kiadott vendégmunkás-engedélyek száma nő a legdinamikusabban. Úgy tűnik, ez a tendencia a törvénymódosítás hatására sem változott. Az elmúlt időszak tükrében egyelőre úgy látjuk, a munkaerő-kölcsönző cégek részéről jóval összetettebb munkát és stratégiát igényel jelenleg a külföldi munkaerő behozatala, de a HR-szolgáltatók igyekeznek továbbra is naprakészen reagálni a munkaerőpiaci kihívásokra és a változó gazdasági környezetre” – hangsúlyozza a Jobtain ügyvezetője.

A minősítés feltételein is szigorított korábban a kormány

A korábbi törvényváltozások alapján a minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek évente újra kell minősülniük, hogy megtarthassák minősített státuszukat. Ennek egyik feltétele továbbra is, hogy az éves átlagos statisztikai állományi létszámuk elérje a legalább 1000 főt, melyből 500 főnek magyar munkavállalónak kell lennie. További követelmény, hogy az év közbeni létszámnövekedés legalább 30 százalékát magyar vagy ukrán munkavállalók kell, hogy adják. A megkérdezett HR-szolgáltatók 90 százaléka most úgy látja, a nehezített körülmények között is sikerül teljesíteni a feltételeket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelői bevétel-e az állami támogatás

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink