859 találat a(z) minimálbér cimkére

Cikk

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Cikk

Tizenegy új rendelet – közöttük a minimálbér és garantált bérminimum, valamint a pedagógusok bérének 2023. január 1-jétől történő emeléséhez a települési önkormányzatok számára biztosítandó támogatásról szóló 68/2023. (III. 10.) kormányrendelet módosításáról szóló 453/2023. kormányrendelet, továbbá Magyarország munkaerőpiacának és lakosságának védelmét szolgáló veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 462/2023. kormányrendelet –, valamint kilenc kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 142. számában.

Cikk

Noha alig 23-45 ezer forinttal emelkedett a hozzátartozóikat családi körben gondozók díjazása az elmúlt 13 évben, a Belügyminisztérium szerint a kabinet elkötelezett a témában. Amíg 2006-ban az ápolási díj esetében a legalacsonyabb összeg a minimálbér harmada, a legmagasabb pedig a fele volt, most a legalacsonyabb ápolási díj a minimálbérnek alig az ötöde, a kiemelt díj esetében pedig kevesebb mint a harmada – írja a nepszava.hu.

Cikk

A munkaidőkeretben történő rugalmas munkavégzés egyre közkedveltebb. Az alkalmazás során azonban számos gyakorlati kérdés felmerül, melyekre célszerű a munka törvénykönyve rendelkezései alapján egyértelmű választ keresni. Az egyik ilyen probléma a munkaidő-beosztáshoz kapcsolódó lehetséges béringadozás kérdése. Az alábbiakban ezt a kérdést járjuk körbe.

Cikk

A háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzet ellenére éves alapon 19 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2023 márciusában, ezzel Magyarországon 4 millió 707 ezer főre emelkedett a munkavállalók száma – közölte a Gazdaságfejlesztési minisztérium pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent adataira reagálva, tájékoztatott az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink