hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új tudnivalók őstermelőknek: a minimálbér emelésétől a tárgyi eszköz értékesítéséig

  • Lepsényi Mária adószakértő

A minimálbér emelése, kis mennyiségű értékesítés, tárgyi eszköz értékesítése, családi gazdaságból kilépő tag – a közelmúltban, illetve az év során számos olyan döntés született, amely befolyásolhatja az őstermelők elszámolásait, de mindenképpen elgondolkodtatja őket teendőikről.

A minimálbér emelése és az átalányadózás

A minimálbér 2023. decemberi emelkedése nem érinti az átalányadózókra vonatkozó bevételi értékhatárt, mivel az év első napján érvényes minimálbér összegét kell alapul venni az éves bevételi értékhatár megállapításánál. Őstermelők esetében ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a bevételi értékhatárt nem kell arányosítani, ha a tevékenység kezdésére évközben került sor.

Kis mennyiségű értékesítés új szabályai

A családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXII. törvény 2. § e) pontja szerint mező-, erdőgazdasági tevékenység: a földforgalmi törvény 5. § 18. pontjában meghatározott mező-, erdőgazdasági tevékenység, valamint továbbá e tevékenységből származó termékfeldolgozás, ha az a saját gazdaságban előállított alapanyag felhasználásával történik és nem haladja meg az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mennyiséget.

A Magyar Közlöny 2023. évi 161. számában jelent meg az agrárminiszter 60/2023. rendelete a kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről, mely rendelet a kihirdetését követő 8. napon, azaz 2023. november 23-án lépett hatályba.

E rendelet hatályon kívül helyezte az 52/2010. FVM rendeletet. Korábban e rendelet határozta meg a mennyiségi korlátot abban az esetben, ha az őstermelő e rendelet szerinti termékeket állított elő, vagy nyújtott szolgáltatásokat.

Az új szabályok szerint a rendeletben foglalt feltételek betartásával a természetes személyek mellett a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek számára is lehetőség nyílik a kistermelői tevékenység ellátására, így többek között a gazdasági társaságok és a védett foglalkoztatást nyújtó akkreditált munkáltatók vagy fejlesztő foglalkoztatást biztosító szociális szolgáltatók is végezhetnek kistermelői tevékenységet.

A rendelet két kategóriába sorolja a kistermelőket, attól függően, hogy milyen mennyiségben kíván alapterméket, illetve élelmiszert előállítani a kistermelő.

• Az I. kategória szerinti kistermelő az, aki kis mennyiségű, saját maga által megtermelt alapterméket, illetve összegyűjtött vadon termő alapterméket értékesít. Az értékesíthető mennyiségek felső határát a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

• A II. kategória szerinti kistermelő a 3. számú mellékletben meghatározott kis mennyiségben saját maga által megtermelt alapterméket vagy abból előállított és hazai előállítású, vásárolt alaptermékből, valamint egyéb vásárolt összetevőből élelmiszer előállítását és értékesítését is végezheti.

Az új szabály szerint a kistermelő értékesíthet már házhozszállítással, csomagküldő kereskedelem, átadó pont vagy automata útján is a termékek a fogyasztó felé a biztonsági követelmények betartásával.

A kistermelő vendégasztalt saját, valamint más kistermelőtől vásárolt élelmiszer felhasználásával, az I. kategória szerinti kis mennyiség betartásával üzemeltethet.

Tárgyi eszközök eladása és beszerzése

Emlékeztetőül: fontos megjegyezni, hogy 2023. július 15-étől bevezetett változás szerint az őstermelő által beszerzett új tárgyi eszköz értéke elszámolható az értékesített eszköz bevételével szemben azzal, hogy a beruházásnak a tárgyévben, illetve a tárgyévet követő évben az adóbevallás benyújtásáig, de legfeljebb a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig meg kell valósulnia.

A beruházási költségnek az értékesítés bevételével szemben költségként el nem számolt része értékcsökkenési leírásként a beszerzést követően elszámolható az őstermelői bevétellel szemben. Ez a szabály csak az őstermelő által kizárólag az őstermelői tevékenysége keretében hasznosított tárgyi eszközök esetén alkalmazható, amennyiben a jövedelem tételes költségelszámolás keretében történik. Az őstermelőnek olyan részletezettségű tárgyieszköz-nyilvántartást kell vezetnie, amelyből megállapítható, hogy a tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevételét mely tárgyi eszköz beruházási költségével csökkenti.

Átmeneti rendelkezés szerint ezt a szabályt az őstermelői tevékenység keretében hasznosított kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköz 2022-ben megvalósuló értékesítése esetén is alkalmazni lehet, vagyis a mezőgazdasági őstermelők a 22SZJA bevallásban bevallott és megfizetett, ingó értékesítésből származó jövedelem adóját a bevallás önellenőrzését követően visszaigényelhetik az adóhatóságtól [szja-törvény 58. §-ának (12) és (13) bekezdései; 104. § (3) bekezdés].

Családi gazdaságból kilépő tag jövedelme

Az szja-törvény 6. számú melléklete 2023. július 15-étől kiegészült a (7) bekezdéssel.

Ha az őstermelők családi gazdasága év közben megszűnik, akkor az őstermelők családi gazdasága tagjainak jövedelmét úgy kell meghatározni, hogy az őstermelők családi gazdaságának az őstermelői nyilvántartásból való törlése időpontjáig megszerzett bevételt és – tételes költségelszámolás esetén – a költségeket fel kell osztani a 6-os számú melléklet 2. pontjában meghatározottak szerint (a családi gazdaságot alapító szerződésben meghatározott módon egyenlő vagy nem egyenlő arányban) a törlés napján közös tevékenységeket folytató tagok között.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vállalkozás és garancia

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Tényleges tulajdonos

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Egyszerűsített foglalkoztatás, munkaidő

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 március
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31