179 találat a(z) közalkalmazott cimkére

Közalkalmazotti nyugdíj Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közalkalmazott férfi dolgozónk 2016. 04. 26-án betölti a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt. Kérdésem az lenne, hogy kell elindítani a nyugdíjazását? Mikor kezdheti meg a felmentési idejének letöltését?

Augusztustól extra nyugdíj és közalkalmazotti béremelés Cikk

Augusztus 1-jétől mintegy 650 ezer romániai közalkalmazott bére nő, és a nyugdíjas törvényhozók is megkapják az extra nyugdíjat.

Fontos döntés a Kúriától, százezreket érinthet Cikk

Közalkalmazott garantált illetménye ügyében hozott jelentős határozatot a Kúria. A felperes keresetében azt sérelmezte, hogy a garantált illetménye nem érte el az irányadó kormányrendeletekben kötelező jelleggel meghatározott garantált bérminimum összegét. A jogerős ítélet az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az alperest 2013. augusztus 1-jétől 2014. december 31-éig terjedő időszakra illetménykülönbözet megfizetésére kötelezte. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Változnak a szochokedvezmények, s bővül is a kör az adócsomagban Cikk

A szociális hozzájárulási adóból (szocho) igénybe vehető kedvezményekre vonatkozó szabályok is változnak a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomag szerint. A javaslat szerint bővül az adókedvezmények köre.

Meghosszabbítható-e a vezetői megbízás? Kérdés

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján a költségvetési szerv vezetőjét 5 év határozott időre nevezte ki a képviselő testület. Az igazgató vezetői megbízatása ősszel lejár. Kell-e újból pályáznia, vagy meghosszabbítható a vezetői megbízatása, arra hivatkozással, hogy 26 hónap múlva eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és nyugdíjba vonul?

Közalkalmazott felmentési ideje alatt lehet-e katás? Kérdés

Tisztelt Szakértő Azzal a kérdéssel fordulunk Önhöz, hogy szíveskedjen választ adni az alábbi kérdésünkre. Közalkalmazott 2016. január 1-jétől 8 hónapos felmentési idejét tölti, amiből 4 hónapot le kell dolgoznia, a 4. hónap április 30-án jár le. A közalkalmazottnak van adószáma mellékfoglalkozásban, 2016. május 1-jétől egy egyesületnek fog a munkájáról számlát adni a felmentési ideje alatt. Nyugdíjasként a katára szeretne bejelentkezni. A felmentési idő kezdetétől, vagy a nyugdíjazási idő kezdetétől lehet-e katás? Válaszát előre is köszönjük. Könyvelde Bt. Liker Judit

Közalkalmazott áthelyezése Kérdés

Két önkormányzat között van-e lehetőség védőnő áthelyezésére, ha az átadó önkormányzatnál határozatlan idejű, az átvevő önkormányzatnál pedig helyettesítésre szóló, határozott idejű jogviszonya lesz? A foglalkoztatása nem intézménynél, hanem szakfeladaton történik mindkét önkormányzatnál.

Közalkalmazotti felmentési idő szabadságszámítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Állami szférában közalkalmazotti jogviszonyban lévő hölgy 40 éves korkedvezményes nyugdíjba vonulásának engedélyét kérelmezte. 28 éves jogviszonyának köszönhetően 7 hónap felmentési időt állapítottak meg, melynek felére munkavégzésre kötelezték. Ugyanakkor az arányosan járó éves szabadság kiszámításakor a munkáltató a felmentési időnek csak a munkavégzéssel töltött időszakát vette számításba. A munkavégzés alóli időszakot nem tekinti beszámíthatónak, mondván azt az időszakot beszámíthatják, de nem kötelezik rá őket törvényileg?! Kicsit utánakerestem törvényeknek, és az alábbiakra bukkantam: Mt. 115. § (1) bekezdés szerint szabadság jár a munkában töltött idő esetén. Mt. 115. § (2) bekezdés a) pontja szerint munkaidőnek minősül a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés. Mt. 55. § (1) bekezdése taglalja ezt a fogalmat. Talán a k) pontban lévő, „munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra” megfogalmazást lehetne beleilleszteni az adott esetre. Válaszát előre is köszönöm!

Közalkalmazotti jutalom Kérdés

1986. szeptember 1-jétől vagyok megszakítás nélkül közalkalmazott. A családom úgy döntött, hogy megpróbálja külföldön. Én így egy év fizetés nélküli szabadságot kértem, s kaptam is 2016. szeptemberig. A 30 éves jubileumi jutalomra a munkáltatóm azt mondta, nincs miből kiszámolni, így nem jár... visszadobta a rendszer...Jár-e a jutalom, van-e olyan jogszabály, amivel ezt tudom bizonyítani? Köszönöm!

Zaklató helyett a feljelentő repült: így lehet kirúgni a közalkalmazottakat Cikk

Több cikk jelent meg az elmúlt hetekben egy soroksári középiskolai esetről, amikor egy pedagógus az egyik tanár és több tanuló elmondása szerint szexuálisan zaklatta a diáklányokat. A tanárnőnek, aki ezt nyilvánosságra hozta, néhány nap múlva – pedagógushoz nem méltó viselkedéssel és munkájának elhanyagolásával indokolva – megszüntették a jogviszonyát.

Munkavállaló Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem: közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalónak van-e jogosultsága, hogy részére kiadja a munkáltató az úgynevezett személyi anyagát? Közalkalmazotti jogviszonya több mint 25 éve fennáll. Köszönettel!

Kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozó/részmunkaidős közalkalmazott Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretnék tájékoztatást kérni. Egy 69 éves (öregségi nyugdíjas) egyéni vállalkozó 2014-ben közalkalmazottként elhelyezkedett, ami után a nyugdíj folyósításáról le kellett mondania. 2014-ben heti 40 órás munkaviszonyban foglalkoztatták, emellett dolgozott (és jelenleg is dolgozik) egyéni vállalkozóként is (itt havi jövedelmet nem vett/vesz ki, a nyereséget vállalkozói osztalékalappal számolja el az ’53-as bevallásban). 2015-ben a munkaviszonya heti 40 óráról heti 32 órára csökkent. A nyugdíjfolyósító helyett 2014-től a foglalkoztatójától kapja a nyugdíjának megfelelő összeget havi rendszerességgel a munkabérén felül. A foglalkoztató a munkabérre vonatkozóan 7 százalék egészségbiztosítási, 10 százalék nyugdíjjárulékot és 16 százalék szja-t vont le. (Az éves adóigazolásból az derül ki, hogy a nyugdíjnak megfelelő összeget a munkáltató visszabruttósítja, és szja-alap, valamint egészségbiztosítási alap is). A nyugdíjfolyósítótól minden évben megkapja az értesítést a nyugdíjemelésre vonatkozóan, ami alapján a foglalkoztató szintén meg is emeli a folyósított összeget. 2014-ben és 2015-ben is megfizette negyedévente az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az lenne a kérdésem, hogy az egyéni vállalkozására tekintettel továbbra is kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozónak számít, vagy 2015-től főállású egyéni vállalkozó lenne, mivel a munkaviszonya nem éri el a heti 36 órát?

Nyugdíj és kereset: amikor kizárják vagy korlátozzák egymást Cikk

Dolgozhat-e a korhatár előtti ellátásban, illetve a „nők 40” jogosultság alapján nyugdíjban részesülő személy, és ha igen, mennyit kereshet? Vállalhatnak-e bárhol munkát a nyugdíjasok? Ismertetjük a legfontosabb szabályokat.

Közalkalmazotti besorolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Intézményünknél a takarítók, illetve az egyéb fizikai dolgozók "A" osztályba vannak besorolva, mivel egyik munkakör sem igényel szakképesítést. A dolgozók között van, aki érettségivel, van aki szakmunkás végzettséggel rendelkezik. Hogyan kell besorolni a fent említett dolgozókat helyesen? Köszönöm a választ, üdvözlettel.

Nyugdíj: milliókat kap a panaszos, elmarasztalták Magyarországot Cikk

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alattiak kedvezménye szja-előleg

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink