1181 találat a(z) iparűzési adó cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az általam könyvelt cég könyvkiadással foglalkozik. Ennek során a következő folyamatok zajlanak: könyvírás, lektorálás, szerkesztés és könyvnyomtatás. Ezen tevékenységeket a közreműködők megbízási, illetve vállalkozási szerződés alapján végzik. A leszámlázott teljesítményüket a cég részben közvetített szolgáltatásként, alvállalkozóként és anyagköltségként (nyomda) számolta el, és csökkentette az ipa-adóalapot. Az adóhatóság az ellenőrzés során – többek között – két megállapítást tesz: "A könyvkiadáshoz igénybe vett más szervezetek által végzett (nyomdai kivitelezés, tördelés, stb.) munkát az igénybe vett szolgáltatások között kell elszámolni, az nem lehet közvetített szolgáltatás. A szerzői jogdíj, lektorálás pedig személyi jellegű ráfordítás." Másik megállapítás: "Könyvek előállítása esetén késztermék a kiadónál keletkezik, mivel a kiadó rendelkezik a kiadói jogokkal. Ezen jogok nélkül forgalomképes termékről nem lehet beszélni. A nyomda, valamint a mű elkészítésében résztvevő egyéb vállalkozás nem árut értékesítenek a kiadó felé, hanem szolgáltatást nyújtanak, ezért a nyomdai, stb. költségeket ELÁBÉ-ként sem lehet elszámolni." Kérem szíves véleményüket az eljárás jogszerűségéről. Üdvözlettel: Szekér László, Gordiosz Kft.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A Fővárosi Önkormányzat által megállapított adómentesség, amely 1 000 000 forintos adóalap alatt mentesít az iparűzési adó megfizetése alól, arányosítva értendő? A tevékenységüket év közben kezdőkre gondolok. A rendelet erre nem tér ki, feltételezem, hogy nincs ilyen megkötés. Jól gondolom? Köszönöm szíves válaszukat!

Kérdés

Katás vállalkozó az iparűzési adóra 50 ezer forintot fizet, kérdésem, ha a bevétele meghaladja a 6 millió forintot, ez érinti.e az iparűzési adót?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magyar székhellyel, közösségi adószámmal rendelkező cég egy Angliában bejegyzett cég termékeit értékesíti Magyarországon és más közösségi országokban. Az angol cég felé marketing-szolgáltatásról állít ki számlát. Kell-e a magyarországi cégnek ezután a társasági adón és a helyi iparűzési adón kívül más adót fizetnie? Köszönettel: Csiharné Barna Brigitta Bea

Cikk

Közeledik az egyik legbonyolultabban kiszámítható adó (és előleg) befizetési határideje. Szeptember 15-én esedékes a 2013. adóévről szóló bevallásban bevallott iparűzésiadó-előleg első részletének és – katás, tételes adóalap után adózó vállalkozó esetén – az éves iparűzési adó második részletének megfizetése. Példákkal mutatjuk be, mit jelent a keresztfélév, az évesítés, hogyan kell kiszámolni a csonka év iparűzési adóját.

Kérdés

Evás egyéni vállalkozó a folyószámlán levő iparűzési adót visszakéri. Bevétel-e az evás egyéni vállalkozónál? Az eva törvény szerintem ezt nem nevesíti.

Kérdés

A cég telephelyén, illetve székhelyén tevékenységet nem végez, hanem az ország különböző területein végeznek munkát alvállalkozóként, a 30 napot sehol nem haladják meg. Ilyen esetben hogyan történik az iparűzési adó megosztása, mi a legegyszerűbb módja?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2013. január 1-jétől katás egyéni vállalkozó az önkormányzat felé beadta 2013. január 15-éig változásbejelentő nyomtatványon a tételes kata alá való bejelentkezését az iparűzési adó tekintetében, melyet vissza is igazoltak 2013-ra a kétszeri 25 ezer forintos előleg formájában. 2014. májusban iparűzési adóbevallást adott be, melyben szerepelt a nettó árbevétele, mely közel 6 millió forint volt, és a fizetendő adója, mely 50 ezer forint volt (a bejelentkezése alapján), valamint a bevalláson külön megjelölte, hogy katát választó adózó. Az önkormányzatnál azt a tájékoztatást adták, hogy a kata határa 2,5 millió forint, csak addig lehet az 50 ezer forintos tételt választani, illetve jelezték, hogy 2014. január 15-éig nem jelentette be az adózó újra a kata alanyiságát az önkormányzat felé. Kérdéseim: 1. Úgy tudom, hogy nem kell újra bejelentkezni, addig katás maradhat az adózó, amíg ki nem jelentkezik újabb változásbejelentő nyomtatványon. Katás maradhat-e az adózó 2014-re is? 2. Így utólag olvasva az iparűzési adó törvényt, nem is kellett volna bevallást beadni, mert nem volt szünetelés és kedvezményt sem szeretett volna érvényesíteni az adózó. A beadott bevalás alapján az önkormányzat kiszabhat-e bármilyen adókülönbözetet? Köszönettel.

Kérdés

A cég bevételét kizárólag alvállalkozói minőségben szerezte. Befolyásolja-e ez az iparűzési adóbevallás elkészítését?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem katás egyéni vállalkozó, számítógépes programozó tevékenységgel. A 6 millió forint árbevételt még nem érte el. Jelenleg alanyi adómentes. Olyan lehetőséget kapott, hogy Amerikába dolgozna, távmunkában. Valószínűleg átlépi az alanyi adómentesség határát az új megrendeléssel. Mi lesz a teljesítés helye? Hogyan fog adózni az áfában? Másik kérdéskör: a 6 millió forint árbevételt meghaladóan hogyan alakul az IPA fizetése? Köszönettel: Kungl Mária

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jövedéki engedély 2.

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Jövedéki engedély

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Ügyvezető járuléka

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink