Adócsomag 2027: új számviteli szabályok II. rész – mentességek, könnyítések

  • Sinka Júlia okleveles adószakértő, számviteli tanácsadó

Több ponton átszabná a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt (Szt.) az Országgyűlés elé terjesztett, egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/927. számú törvényjavaslat. Kétrészes összeállításunk első részében a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség árbevételt és létszámküszöböt érintő változásáról, a védett vállalkozó fogalmának bevezetéséről írtunk, illetve arról, hogy milyen információk hagyhatók ki a fenntarthatósági jelentésből. A második részben a további mentességeket, illetve könnyítéseket ismertetjük, illetve azt, hogyan változnának a konszolidált fenntarthatósági jelentés szabályai, mikortól kellene alkalmazni az új rendelkezéseket, mire érdemes felkészülniük a vállalkozásoknak.

paragrafus, fenntarthatóság, törvénymódosítás
Új rendelkezés szabályozná az uniós tagállam jogának hatálya alá tartozó vállalkozások magyarországi fióktelepeinek helyzetét is
Forrás: Shutterstock
Mentességek és könnyítések

A törvényjavaslat több ponton módosítaná a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség alóli mentességek rendszerét.

A számviteli törvény (Szt.) 95/F paragrafus (10) bekezdésének tervezett módosítása alapján a törvényben meghatározott mentesség azokra az érintett vállalkozókra is alkalmazható lenne, amelyek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták.

Új rendelkezés szabályozná az uniós tagállam jogának hatálya alá tartozó vállalkozások magyarországi fióktelepeinek helyzetét is.

Összeállításunk első része: Adócsomag 2027: új számviteli szabályok – beszállítói védelem, fenntarthatóság

Az Szt. 95/F paragrafusa új (13) bekezdése szerint a fióktelep mentesülne a meghatározott fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség alól, ha az alapító vállalkozás vagy annak anyavállalata a fenntarthatósági beszámolási standardoknak megfelelő jelentésében a magyarországi fióktelep tevékenységét is bemutatja. Ez a rendelkezés a nemzetközi vállalatcsoportok magyarországi fióktelepei számára jelenthet adminisztrációs könnyítést.

A harmadik országbeli vállalkozásokhoz kapcsolódó jelentéstételi szabályok is módosulnának. Az Szt. 95/G paragrafusában szereplő egyik értékhatár 40 millió euróról 200 millió euróra, egy másik pedig 150 millió euróról 450 millió euróra emelkedne. A törvényjavaslat külön rögzíti, hogy az érintett leányvállalatra vonatkozó kötelezettség csak akkor lenne alkalmazandó, ha a leányvállalat éves nettó árbevétele a legutolsó üzleti évben meghaladta a 200 millió eurót.

Kapcsolódó cikkünk: Új uniós ESG-szabvány könnyítheti meg a kisebb vállalkozások életét

A harmadik országbeli pénzügyi holdingvállalkozásokhoz kapcsolódóan is megjelenne egy sajátos könnyítés. Meghatározott feltételek mellett a leányvállalat és a fióktelep dönthetne úgy, hogy nem teszi közzé és hozzáférhetővé a hivatkozott fenntarthatósági jelentést.

E szabályok alkalmazásánál különösen fontos az egyes rendelkezések személyi és tárgyi hatályának pontos vizsgálata. A 200 és 450 millió eurós értékhatár ugyanis nem ugyanazt a feltételt érinti.

CIKKÜNK FOLYTATÁSÁBAN a következőket ismertetjük:

  • a konszolidált fenntarthatósági jelentés szabályainak változása,
  • későbbre tolódhat a digitális megjelölési kötelezettség alkalmazása,
  • megszűnhet a könyvviteli szolgáltatók hatósági igazolványa,
  • pontosabb közzétételi határidő a külföldi vállalkozások fióktelepeinél,
  • fogalmi pontosítás a könyvvizsgáló visszahívásával kapcsolatban,
  • felkészülés a változásokra.

 

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Egyesület igénybevesz külföldi szolgáltatást

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Előző évi járulék, könyvelési hiba javítása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink