11406 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Hatályukat veszítették a koronavírus elleni kötelező védőoltásra vonatkozó előírások, így azok a kötelezésben érintett munkavállalók, aki elutasították az oltás felvételét – hosszabb rövidebb kihagyás után – mostanára már munkába állhattak. Ezzel összefüggésben azonban érdemes megvizsgálni, hogy milyen társadalombiztosítási következményekkel jár, ha valaki – először általában szabadság, illetve táppénz, majd – fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.

Cikk

Az orosz agresszió miatt Ukrajnából érkező menekültekről való gondoskodás megkönnyítése érdekében a Tanács április 12-én jogalkotási aktust fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összességében 3,5 milliárd euróval nagyobb összeget kapjanak az Ukrajnából érkező, befogadott menekültek számától függően, olvasható a Tanács hivatalos honlapján.

Cikk

A nemzetközi adózás világában az utóbbi időben a legtöbb figyelem a globális minimumadó körüli fejleményekre szegeződött. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan az Európai Unió a már korábban megkezdett adóelkerülés elleni törekvéseit is igyekszik folytatni. Az Unió fókuszában ezúttal a valós gazdasági jelenléttel nem rendelkező társaságok, az úgynevezett "postafiókcégek" állnak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink