hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szijjártó Péter a globális minimumadóról és a háborúról

  • MTI

Közép-Európában a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően Európa legalacsonyabb társasági adóit kell fizetni, a globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter szerint a globális minimumadó újra munkahelyeket sodorna veszélybe világszerte, ráadásul a termelő vállalatok adóterheinek növekedése újabb áremelkedéseket okozna, újabb lökést adva az inflációnak.

Arról, hogy Európába már a jövő évtől be akarnák vezetni a globális minimumadót, míg a világ többi részén nincsenek ilyen tervek, úgy vélekedett: egy ilyen döntés az európai vállalatoknak versenyhátrányt jelentene.

Szijjártó Péter jelezte, hogy külügyminiszteri és pénzügyminiszteri szinten is korrekt egyeztetés zajlott a globális minimumadót pártoló Egyesült Államok tárcavezetőivel, de világossá tette, hogy a magyar kormány nem tudja támogatni az adó bevezetését.

Hozzátette: az amerikai republikánusok és a magyar kormány között egyetértés van abban, hogy minél kisebbek a munkát terhelő adók, annál nagyobb növekedési lehetőségek vannak a gazdaság előtt.

Elmondta azt is, hogy az ukrajnai háború nyomán gazdasági válság is kezd kirajzolódni. Az elmúlt száz nap háborúja nyomán nemcsak európai, hanem globális gazdasági válság is kezd körvonalazódni – közölte, és a magyarok számára rossz hírnek nevezte, hogy több mint száz napja zajlik a háború a szomszédban, mert az állandó biztonsági – fizikai, gazdasági és energiaellátási – fenyegetést jelent.

Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak – jelentette ki.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a kezdetektől világos álláspontot foglalt el, már a kezdetekben elítélte az Ukrajnával szemben megindult katonai agressziót, világossá tette, hogy kiáll Ukrajna mellett, és minden idők legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ország.

A magyar kormány mindvégig következetesen képviselte azt az álláspontot is, hogy a legfontosabb Magyarország biztonságának garantálása, az, hogy az ország nem sodródik bele a háborúba, és kimarad abból – emelte ki Szijjártó Péter.

Azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként azt az álláspontot képviseli, hogy nem szabad létrejönnie egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktusnak, mert annak „tragikus hatása” lenne.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a NATO néhány nap múlva kezdődő madridi csúcstalálkozóján is a józan ész kerekedik felül, és semmilyen olyan döntést nem születik, amelyik a konfliktust eszkalálná.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország földgázellátása, és összességében az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll. A földgáz és a kőolaj is minden nap szerződés szerint, menetrend szerint, zavartalanul és mindenfajta fennakadás nélkül érkezett – ismertette. Tájékoztatása szerint Magyarországnak hosszú távú, tizenöt éves gázvásárlási szerződése van a Gazprommal.

Közölte: amikor felmerültek olyan hírek, hogy egyes országokba a Gazprom leállítja a szállítást, telefonon beszélt a társaság vezérigazgatójával, valamint Oroszország energiaellátásért is felelős miniszterelnök-helyettesével, akik egyaránt biztosították arról, Magyarország felé teljesíteni fogják szerződéses kötelezettségeiket.

Sok más nyugat-európai vállalathoz hasonlóan az MVM is olyan módon fizet a földgázért, amit a szállító előír – tette hozzá.

Szijjártó Péter jelezte: az energiaellátás is válságba került a háború miatt, ami egyrészt fizikai kockázatot jelent, másrészt komoly inflációs hatása is van. A háborús infláció „elképesztő veszélyeket rejt magában” a gazdaságra nézve, ezért is érdekünk, hogy béke legyen – fogalmazott.

Megjegyezte: a háborús infláció miatt mindenkinek nőnek a terhei. A termelő vállalatoknak komoly energiaigénye van a működéshez, az energiaárak emelkedése miatt pedig egyre nagyobb költségekkel kell szembenézni.

Ha még egy globális minimumadót is kivetünk rájuk, akkor jelentős részüknek működése ellehetetlenül, és megint munkahelyek tíz- és százezrei kerülnek veszélybe, hasonlóan ahhoz, mint a világjárvány alatt másfél-két éve – mondta Szijjártó Péter.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink