150 találat a(z) fejlesztés cimkére

Cikk

A járműiparibeszállító-fejlesztési programot a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) együttműködve, illetve az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével hirdeti, 2,9 milliárd forintos kerettel – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdai közleménye szerint Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.

Cikk

A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) 2023. augusztus 25-én levelet kapott dr. György Istvántól, a Miniszterelnökség államtitkárától, aki arról tájékoztatta a MÜK vezetését, hogy a Miniszterelnökség 2023. szeptember 20. napjával leállítja az úgynevezett IKR rendszert, amelyet eddig tipikusan közigazgatási perek elektronikus kezdeményezésére használtak állampolgárok és ügyvédek egyaránt. A levél szerint a döntés oka az, hogy az IKR fenntartásához jelentős további fejlesztés lenne szükséges, amely „több tényező együttes fennállása miatt” nem lehetséges – tájékoztat hírlevelében a MÜK.

Cikk

Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című, rendkívül sikeres pályázati felhívását ismét meghosszabbította, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. október 1-jéig van lehetőség – közölte Nagy István agárminiszter a tárca szerdai közleménye szerint.

Cikk

Cikksorozatunk második részében a költségek ellentételezésére az adóhatóságtól vagy jogszabály által meghatározott szervezettől, továbbá a fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott, pénzügyileg rendezett támogatások, véglegesen átvett pénzeszközök számviteli elszámolásával foglalkozunk.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 9,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,3 milliárd forint intézményi forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait, a papírmunka csökkentését és az ügyintézés egyszerűsítését segítő projekt negyedik üteme is lezárult – tájékoztatta az adóhatóság pénteken az MTI-t.

Cikk

A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak – derült ki a K&H innovációs indexből. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és terveikről.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ügyvezető többes jogviszonyban gyed/gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink