1598 találat a(z) cégvilág-rss cimkére

Cikk

A kereskedők által alkalmazott értékelési rendszerek nagy része nem tükrözi hitelesen a fogyasztói véleményeket az online térben – állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vett – írja honlapján a GVH.

Cikk

A jelenlegi polgári törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) 2014 márciusa óta hatályos, így annak közel 8 éves alkalmazási ideje alatt a jogalkalmazók részéről rengeteg visszajelzés érkezett. Éppen ezért a tavalyi év nyarán sor került a kódex átfogó felülvizsgálatára a jogi személyeket tárgyaló rész vonatkozásában.

Cikk

Gyakran előfordul, hogy a szerződő felek között jogvita alakul ki, melynek során a megrendelő/megbízó vitatja a vállalkozó/megbízott szerződésszerű teljesítését. A vitatott gazdasági esemény teljesítői gyakran választják azt a megoldást, hogy nem állítanak ki számlát, mivel a számla szerinti ellenérték megtérülése bizonytalan, így nem vállalják a számla kiállításával járó fizetendő általános forgalmi adó finanszírozását addig, amíg a bíróság rendezi a felek közötti jogvitát (vagy a felek egyezséget kötnek).

Cikk

A polgári törvénykönyv (Ptk.) 2014 óta történő alkalmazásával kellő tapasztalatra tehettünk szert annak hiányosságai, ellentmondásai vagy éppen szükségtelen rendelkezései kapcsán. A kialakult gyakorlat és a tendenciózusan visszatérő jelzések alapján 2021 nyarán a jogalkotó átfogóan felülvizsgálta a Ptk.-t, és annak számos cégjogi rendelkezését módosította.

Cikk

A kata eddigi talán legnagyobb változása volt a tavalyi évben bevezetett hárommillió forintos értékhatár, ami akkor kap szerepet, ha egy adóalany vevő részére ennél nagyobb összeget számlázott a kisadózó. Az ezt meghaladó összegek után a vevő, külföldi vevő esetén pedig a kisadózó fizet 40 százalékos különadót. Az első forinttól kezdve különadót kell fizetni továbbá az olyan bevételek után, amelyet kapcsolt vállalkozásától kapott a kisadózó. Ez a különadó megkavarja az idei bevételi jelentéseket azoknál a kisadózóknál, akiknek a bevétele meghaladta a 12 millió forintot – véli a Niveus Consulting Group.

Cikk

Készülve a 2021. év könyvviteli zárására, érdemes átgondolniuk a cégtulajdonosoknak és könyvelőiknek a tárgyi eszközök nyilvántartásával kapcsolatos gyakorlatukat, hogy az mindenben megfelel-e a számviteli törvény előírásainak, illetve a társaság körülményeinek. Örökzöld téma e körben a kis értékű tárgyi eszközök szabályos nyilvántartása.

Cikk

Az átalányadózással kapcsolatos új szabályok sok esetben kedvezőbbek az egyéni vállalkozók számára a katánál. Kiszámolta már, hogy ön melyikkel jár jobban? Előadónk, Lepsényi Mária adószakértő igyekszik választ adni a fenti a kérdésekre, ismerteti a legújabb szabályokat az átalányadózással kapcsolatban, illetve az őstermelőket érintő aktuális változásokra is kitér.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

100 százalék engedmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Társasházak kettős könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Elhatárolás fejlesztés esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink