Új határidő az szja-bevalláshoz: május 23. éjfél Cikk
Május 23-áig benyújtható az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezés – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Facebook-oldalán.
Május 23-áig benyújtható az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezés – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Facebook-oldalán.
A nyár közeledtével mind több diák vállal munkát iskolaszövetkezeten keresztül, miközben – a nyugdíjas foglalkoztatottak egyébként is kedvező adózása mellett – változatlanul népszerűek a nyugdíjas szövetkezetek is. A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete egyelőre nem terjedt el széles körben, miközben a saját, munkaviszonyban álló kismamákra egyre több munkáltató számít saját részmunkaidős programot indítva.
A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25–39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.
A HVG legutóbbi munkajogi különszámának megjelenése óta több ponton – javarészt 2023. január 1-jétől – változott a munka törvénykönyve, elsősorban azzal a céllal, hogy a módosított jogszabály segítse elő a koherens jogalkalmazást, illetve harmonizáljon az európai uniós joggal. Ennek kapcsán az Országgyűlés a munka és a magánélet egyensúlyával, illetve a kiszámítható munkafeltételekkel összefüggő uniós irányelveket ültetett át a hazai munkajogba. Így – többek között – bevezette a szülői szabadságot, bővítette az apasági szabadságot és a rugalmas munkavégzés iránti kérelem lehetőségeit, valamint újabb felmondási tilalmakat is meghatározott.
A jelenlegi rokkantsági ellátórendszerben megállapítható rehabilitációs és rokkantsági ellátások nem minősülnek saját jogú nyugdíjnak, azok összegének kiszámítására vonatkozó szabályok is eltérnek a korábbi rokkantsági nyugdíjakra vonatkozó szabályoktól.
A családtag munkadíj nélküli, ingyenesen vállalt "beugró" munkáját ingyenes megbízási szerződéssel le lehet-e papírozni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Szuperbizottsággal tesz rendet a kormány az egyébként általuk átírt geotermikus koncessziós szabályok között, amivel a vadnyugati aranyásók terepévé tették a kutatási területeket. A rendelet szerint, közvetetten ugyan, de államosítja a szektort – írja a hvg.hu.
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Több adózási kérdésre adott választ, közöttük a közösségi adófelfüggesztési eljárás alatt álló jövedéki termék behozatalára, értékesítésére vonatkozó adózási kérdésre adott választ tett közzé honlapján csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az életbiztosítási szegmens stagnált, de a vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási ágazatokban erőteljes volt a növekedés Magyarországon tavaly – derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját pénteken küldték el az MTI-nek.
2023. június 1-jétől – a még biztonságosabb elektronikus ügyintézésért – a másodlagos felhasználók csak kétlépcsős azonosítással léphetnek be az Online Számla rendszerbe – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja – jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM), közölte az MTI.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Meghosszabbították a kamatstopot 2023. végéig. A döntés bejelentésekor elhangzott, hogy addig marad az intézkedés, amíg az alapkamat 10 százalék alá nem csökken. Akkorra ugyanis már kezelhető szintre csökkenhetnek a piaci hozamok, ennek hatására pedig a hitelkamatok is alacsonyabbak lehetnek. A Bankmonitor szakértői szerint ennek ellenére a kamatstop kivezetése után sok adós hiteltörlesztője akár meg is duplázódhat ideiglenesen, amire célszerű előre felkészülni.
Elsősorban a munka- és pihenőidőt, valamint a szakszervezeti jogok hazai rendszerét bírálták.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől