adozona.hu
Budapest VII. kerülete is csatlakozik a Fővárosi Lakásügynökséghez
//adozona.hu/altalanos/Budapest_VII_kerulet_Fovarosi_Lakasugynokse_10V9P4
Budapest VII. kerülete is csatlakozik a Fővárosi Lakásügynökséghez
A VI. kerület után a VII. kerület is csatlakozik a Fővárosi Lakásügynökséghez, az erről szóló megállapodást pénteken hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés – közölte az MTI.
A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte javaslatot 21 igen szavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a testület.
A megállapodásban az Erzsébetvárosi Önkormányzat vállalja, hogy a kerületben lévő, a Fővárosi Lakásügynökségen keresztül bérbe vett ingatlanok közül legfeljebb húsz esetében a piaci bérleti díj 15 százalékának megfelelő összeget fizet a fővárosi önkormányzatnak az adott hónapban albérletbe nem adott ingatlanok után, illetve a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ által a lakás tulajdonosának fizetett bérleti díj és az albérleti díj különbözetét fizeti meg az albérletbe adott ingatlanok esetében.
A kerületi önkormányzat emellett az együttműködés részeként népszerűsíteni fogja a Fővárosi Lakásügynökséget a tulajdonában álló közvetett és közvetlen hirdetőfelületein.
Az együttműködési megállapodás a várakozások szerint hozzájárul a Fővárosi Lakásügynökség által bérbe adott lakások számának növekedéséhez, "aminek eredményeképpen több budapesti polgár számára válhat elérhetővé a megfizethető lakhatás" - írták az elfogadott előterjesztésben.
A fővárosi önkormányzat önként vállalt feladata egy, a tulajdonában lévő lakások mellett magántulajdonú ingatlanok használatára is épülő bérlakás-gazdálkodási mechanizmus kiépítése és működtetése. Ezt a feladatot a vagyonkezelő központ keretén belül működő Lakásügynökség Igazgatóság (Fővárosi Lakásügynökség) által látja el.
A Fővárosi Lakásügynökség modelljében a vagyonkezelő központ az előzetes bérleti díj kalkuláció és helyszíni szemle alapján készült záródokumentumban szereplő összeg (piaci bérleti díj) 85 százalékának megfelelő összegért vesz bérbe ingatlanokat, amelyeket a piaci bérleti díj 70 százalékának megfelelő összegért ad albérletbe, ezzel csökkentve a programban résztvevő albérlők lakbérterhét.
A Fővárosi Lakásügynökség eszerinti működése hozzájárul a Budapesten kialakult lakhatási válság hatásainak enyhítéséhez azáltal, hogy magántulajdonú ingatlanokkal bővíti a megfizethető lakhatási lehetőségek körét.
A Fővárosi Lakásügynökséghez elsőként a VI. kerület csatlakozott 2025 végén.
György Bence (Fidesz-KDNP) az előterjesztés kapcsán arra volt kíváncsi, beváltotta-e a lakásügynökség a hozzá fűzött reményeket.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azt közölte: jelenleg hatvan lakást adnak bérbe, ezekben több mint százan laknak, és van több önkormányzati beruházás is, ezeknek a lakásait szintén a lakásügynökségen keresztül fogják bérbe adni, ha elkészülnek.
György Bence válaszában kifejtette, a céllal egyetértenek, de a megvalósítást nem tartják hatékonynak.
A testület közterületek elnevezéséről is határozott: parkot nevez el a IX. kerületben, Belső-Ferencvárosban Kocsis Zoltánról, a XXII. kerületben, Budatétényen utcát Makó Lászlóról, valamint ugyancsak egy parkot a III. kerületben, Óbuda hegyvidéke városrészében Kumorovitz L. Bernátról.
Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója volt. Makó László mikológiai szakember és gombatermesztő volt, akinek Budatétényben volt a laboratóriuma, ahol a kivájt mészkőpincékben történő gombatermesztésnek több mint 100 évre visszatekintő hagyománya van. Kumorovitz Lajos Bernát premontrei szerzetes, történész, levéltáros volt, a tudományos alapokra helyezett magyarországi pecséttani kutatások úttörő jelentőségű alakja 125 éve született.
Szécsényi Dániel (Fidesz-KDNP) javasolta a közgyűlésnek a XIII. kerületi Horn Gyula sétány átnevezését Pesti srácok sétányra. Mint mondta, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján "nem mindegy, kit és mit emelünk a nemzeti emlékezet középpontjába", és úgy vélte, szimbolikus jelentősége lenne, ha a forradalom fiatal hőseiről lenne közterület elnevezve a fővárosban.
Megjegyezte, ez különösen fontos gesztus lenne most, amikor „olyan illegitim köztársasági elnöke van” Magyarországnak Baka András személyében, aki bíróként kiállt a tatai sortűzper elítéltje mellett.
Karácsony Gergely főpolgármester felhívta a figyelmet arra, a Fidesz-KDNP frakció képviselője hibás helyrajzi számot adott meg előterjesztésében, a közterület átnevezését pedig csak a kerületi önkormányzat kezdeményezheti. Hozzátette: ő személyesen örülne, ha lenne Budapesten közterület a pesti srácokról elnevezve. Ha ez a Fidesznek is valóban fontos lenne, akkor a kerületnél kezdeményeznék az átnevezést és nem kevernének bele politikai vitát, azt a látszatot keltve, hogy Budapesten vagy Horn Gyuláról neveznek el közterületet, vagy a pesti srácokról - mondta a főpolgármester, majd kiemelte: Budapest nem a "vagy"-okból, hanem az „és”-ekből épült.
A Fővárosi Közgyűlés döntött arról is, hogy a óbudai önkormányzat részére ingyenes használatba adja a Flórián téri aluljáró tizenkét helyiségét, amelyeket kulturális szolgáltatásra kívánja hasznosítani a kerület.
A képviselők a Blaha Lujza téri aluljáró esetében szintén arról döntöttek, hogy tizenegy üveges vitrint ingyenes használatba adnak a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumnak. A vitrinekben a tervek szerint a múzeumban található Picasso-festményekre és az időszaki kiállításaikra hívnák fel a figyelmet, valamint a térhez kapcsolódó műtárgyreplikákat helyeznek majd ki – olvasható az MTI közleményében.
Hozzászólások (0)