Drágul az üzemanyag Cikk
Várhatóan nőnek péntektől az üzemanyagárak – írja a holtankoljak.hu.
Várhatóan nőnek péntektől az üzemanyagárak – írja a holtankoljak.hu.
Továbbra is tervezhetnek – ráadásul a támogatásokat együtt kihasználva immár akár önerő nélkül is – a városban családot alapítani akaró fiatalok. Az első ránézésre hiperkedvező CSOK+ induláskor összességében nem kedvezőbb, mint a jelenleg még elérhető megoldás, ám a 2. és 3. gyermekek megszületésével ez változik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
A tavalyi zárszámadást kezdte tárgyalni csütörtöki ülésén az Országgyűlés.
A honvédelemről szóló törvényt, a köznevelési és szakképző intézményben ideiglenes védelemre jogosult tanulók nevelési-oktatási finanszírozásáról szóló kormányrendeletet, továbbá a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenységének folytatása érdekében való szabályok veszélyhelyzeti alkalmazásáról szóló kormányrendeletet is módosítja az október 25-én kihirdetett három veszélyhelyzeti kormányrendelet.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett ezúttal Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter is beszélt a kormányinfón – írja a hvg.hu.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – magánszemély (és egyéni vállalkozó) – adózók listáját (2023. 09. 30-i állapot).
Megkezdték munkájukat a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) működésében részt vevő felek konzultációs testületei – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
Az Országgyűlés szerdán újra elfogadta az állami építési beruházásról szóló törvényt, elfogadta továbbá az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényt, mely több mint 70 jogszabályt, köztük adószabályokat és a munkavédelmi törvényt is módosítja.
A szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára. Az óraállítás miatt a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik a hajnali órákban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál az EUB C-705/21. és C-520/21. számú ítéleteit követően az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő kikötés tisztességtelensége miatt érvénytelennek minősített, a DH törvények hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések (lízingszerződések) ügyében követendő joggyakorlatának továbbfejlesztése érdekében. Az eljárás célja az uniós joggal összhangban álló elszámolás elveinek tisztázása is – írja honlapján a Kúria.
Cikkünkben a magánszemély által vásárolt, illetve értékesített értékpapír, valamint az értékpapírra vonatkozó jog piaci értéke megállapításának módszereit járjuk körbe az szja-törvény hatályos szabályai alapján, továbbá áttekintjük, hogy a számviteli törvény értelmében mit és milyen módszerek alapján tekinthetünk szokásos piaci értéknek.
A Demokratikus Koalíció a gázárak csökkentését és az ápolási díj emelését javasolja – ezekről a párt ügyvezető alelnöke beszélt kedden Budapesten, online is közvetített sajtótájékoztatón, közölte az MTI.
Az Európai Bizottság kedden intézkedéseket fogadott el az esetleges súlyos gyógyszerhiányok megelőzése, illetve enyhítése érdekében – közölte az MTI.
Az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat rontotta ugyan Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését, de a mennyiség így is szerényen meghaladja majd a múlt évit – közölte az MTI.
dr. Csobánczy Péter
közgazdász, jogász, adótanácsadó
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől