6960 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

Közel másfélszeresére nőtt az első negyedévben a babaváró kölcsön új szerződéseinek száma, amit az általános hitelpiaci fellendülés mellett az is magyarázhat, hogy az év végével lejár a 30 év feletti igénylőknek fenntartott átmeneti időszak. A megemelt maximális hitelösszeg adta lehetőséget pedig láthatóan kihasználják az adósok, írja elemzésében a BiztosDöntés.hu.

Cikk

Bővüléssel kezdte az idei évet az újautópiac. A forgalomba helyezett személyautók száma 7 százalékkal nőtt az év első három hónapjában. A kötelező biztosítások átlagdíja pedig 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett. A Netrisk szerint a dízelmotoros, benzines, hibrid és elektromos új autók esetén az átlagdíj az idén 51–62 ezer forint volt, amely 4–16 százalékos emelésnek felel meg éves szinten, olvasható a Netrisk közleményében.

Cikk

Az ekhóval kapcsolatosan az lenne a kérdésem, hogy a felhasználási szerződés esetén nem okozhat-e gondot, hogy az abból származó díjazásnak az a része, amely nem képez járulékalapot (jogdíj része) is ekhózik? – kérdezte olvasónk. Hozzátéve: Hiszen ekho alapján a magánszemély egészségügyi szolgáltatásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, baleseti járadékra és nyugdíjbiztosítási ellátásra lehet jogosult. És ha általános szabályok szerint adóztatjuk a jogdíjat, tudomásom szerint, ezekre nem szerez jogosultságot a magánszemély. Olvasónk kérdésére Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.

Cikk

Egy cég munkavállalója munka miatt egy kiállításra látogatott, ahová vett BKK vonaljegyet és vett MÁV jegyet (lakóhely és munkahely között). Mindkét számla a cég nevére szól. A kérdésem az, hogy mindkettő adómentes-e? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Cikk

A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉVKarbantartás miatt a hétvégén rövidített útvonalon, csak a Batthyány tér és Békásmegyer között jár a szentendrei (H5-ös) HÉV, a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Cikk

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, derül ki a K&H sajtótájékoztatójából.

Cikk

Magyarország nem tud betelni az arannyal: egy kutatás szerint egy bő évtized alatt közel 3000 százalékkal növekedett az ország aranytartaléka. A nemesfém változatlanul népszerű termék tartalékolásra a globális piacon is, viszont az vele a baj, hogy ha épp hozzá kell nyúlni a tartalékhoz, nehéz elkölteni – írja a hvg.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink