541 találat a(z) bér cimkére

Kérdés

Az Nftv., valamint a kapcsolódó 230/2012. Korm. rendelet előírása alapján hallgatói munkaszerződéssel egyetemi hallgatók nyári gyakorlatukat töltik társaságunknál, mely gyakorlat a 6 hét egybefüggő időtartamot meghaladja, ezért arra kötelezően díjazás jár. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy ebben az esetben jár-e az első 6 hétre is a díjazás, vagy csak a hatodik hét letelte után kell díjazást fizetni (minimuma hetente a minimálbér 15%-a)?

Cikk

Jövőre öt százalékkal emelkednek a nyugdíjak, míg a közalkalmazottak bérét 5-10 százalékkal növelik – jelentette be Ana Brnabic szerb kormányfő a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap reggeli híradójának beszámolója szerint.

Cikk

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Belföldi székhelyű társaság és munkavállalója, valamint többségű tulajdonos külföldi társaság (a továbbiakban: anyavállalat) között, hármas megállapodás jött létre a munkavállaló kirendeléséről. A munkavállaló mint üzletfejlesztési igazgató, Közép- és Kelet-Európa területén végez piackutatásokat, elemzéseket, vállalkozási, beruházási javaslatokat készit. Csakis az anyavállalat felé tartozik beszámolási kötelezettséggel. A munkavállaló munkavégzési helyét (kivéve utazások) jogosult maga is megválasztani akár otthoni munkavégzéssel is (Magyarország). Az anyavállalat havonta, számla ellenében megtéríti a munkavállalóval kapcsolatban felmerűlt költségeket (bér+járulék, személygépkocsi bérlése, telefonköltség). Legyen kedves segíteni a kiállítandó számla áfatartalmával kapcsolatban! (Gondolom, a gépkocsi bérlése és telefonköltség áfás, a bér és a járulék?)

Cikk

A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól – derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.

Cikk

A minimálbér és a szakmunkás bérminimum mellé diplomásbér-minimumot követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöksége. Javaslatuk szerint a minimálbérnél 30 százalékkal kellene nagyobb legyen a szakmunkás bérminimum, s ennek további 35 százalékát kellene hozzátenni a diplomásbér-minimumhoz.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nemzetközi fuvarozás során egy-egy fuvarhoz sofőrt alkalmaznánk. Egy fuvar kb. 6-7 napot vesz igénybe a vezetési és a pihenőidők betartása mellett. Kérdésem, hogy milyen szerződéssel tudjuk alkalmazni a dolgozót? Határozott idejű, egyszerűsített foglalkoztatás, megbízásos jogviszony? Bérként a minimálbért, a pótlékokat plusz a külföldi napidíjat kell adni? Segítségét köszönöm.

Cikk

Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferrnél a Mozdonyvezetők Szakszervezete helyi tagcsoportja. Az érdekképviselet az alacsony bérek, az ennek következtében létrejött munkaerőhiány, és a megmaradt dolgozókra háruló megnövekedett igénybevétel miatt kezdeményezett augusztusban kollektív munkaügyi vitát, de a munkáltató eddig még tárgyalóasztalhoz ülni sem volt hajlandó. Forró ősz következik?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyszerűsített foglalkoztatás keretében szeretnénk alkalmazni munkavállalókat, akik a hónap több napján dolgoznának. Mivel ismertek a munkanapok – kb. 10 nap/hó, így előre be is jelentjük őket. Ezek a napok általában nem egymás után következnek, hanem az adott hónap során egyenletesen elosztva. Szeretném kérdezni, hogy helyes-e az a gyakorlat, ha a bért viszont egyösszegben, hó végén utaljuk át nekik, vagy pedig minden egyes ledolgozott nap után számfejteni kell és ki kell fizetni? Ez utóbbi megoldás ugyanis elég nagy adminisztrációs teherrel járna. Előre is köszönöm a választ

Cikk

A közszférában 17 százalékkal nőttek a keresetek 2011-től 2016-ig. Az viszont nem egységes, hogy melyik ágazatban mennyire előrehaladott a bérrendezés. Az oktatásban dolgozóknak ugyanis már 41 százalékkal nőttek a kereseteik a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, a 2011-es 193 ezer forintos bruttó átlagkereset 2016-ra már 273 ezer forintra ugrott – írja a Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzlethelység értékesítése magánszemélyként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanértékesítés áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Belföldi kiküldetés bizonylatolása

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink