472 találat a(z) béren kívüli juttatás cimkére

Kérdés

Az a kérdésem, hogy 2019-ben, amennyiben a béren kívüli juttatást annak rendje-módja szerint leadózza a munkáltató, ez beleszámít-e a dolgozó béralapjába például betegállomány (nyugdíjszámítás) esetén?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkáltató évek óta fizeti dolgozójának egyetemi tandíját. Az Szja törvény 2017. előtt a minimálbér 2,5-szerese mértékéig béren kívüli juttatásként, az értékhatár fölött egyes meghatározott juttatásként engedte fizetni, illetve írt elő adókötelezettséget a munkáltatónak. 2017-től kikerült a béren kívüli juttatások közül, ekkor már csak egyes meghatározott juttatásként volt adó- és járulékköteles. A 2019-es változások kapcsán már nem egészen látszik, hogy most ez hová sorolandó, – a SZÉP kártyán kívül – minden korábbi béren kívüli és egyéb meghatározott juttatás egyéni adó- és járulékköteles. Kérdésünk, hogy milyen terhek mellett fizetheti a munkáltató a dolgozójának önköltséges, költségtérítéses képzésének díját? A fizetendő terhek tekintetében van-e jelentősége, hogy mikor kezdte meg a tanulmányait a munkavállaló? Válaszát várva üdvözlettel: Molnár Istvánné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kivás kft. a dolgozóit és a családtagjait 1-2 hónapra bérelt apartmanban szeretné üdültetni a nyári szabadságolások idején (kvázi cafeteriajuttatás). Kérdéseim: – Ha a bérleti díj számlája áfát tartalmaz, az levonható-e? – Számviteli elszámolás? – Az adózásban miként kell kezelni és milyen adóterhei keletkeznek? A választ előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunknál megrendezésre kerülő egész napos egészségnap keretében végzett szűrővizsgálatok (például mellrák-, prosztatarák-vizsgálat) kezelhetők-e béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatásként? A szűrővizsgálatok esetében társaságunk egy keret-darabszámra fizet elő, nem az igénybevett darabszám után fizet, külön névsor nem készül, ki vette igénybe a szolgáltatást. Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég helyi utazási bérletet vásárol 10 500 Ft-ért és átadja a dolgozójának béren kívüli juttatásként. Milyen számlákra kell könyvelnie ezt a gazdasági eseményt, figyelemmel a járulékokra és a dolgozó által fizetendő adókra?

Kérdés

Cégünk a 2018. év folyamán havonta fizetett készpénzt, mint béren kívüli juttatást, 8 ezer forintot. A december havi bérlapon kimutatott és január 5-én, a december havi bérrel együtt kifizetett 8 ezer forintot a 2019. január havi 08-as bevallásban hogyan kell bevallani? Mivel a kifizetés január hónapban történt, így a január havi 08-as bevallásban kell szerepelnie a béren kívüli juttatásnak, de már nincs 2019.01.01-től eho. Mi a helyes megoldás, kitöltés?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkahely munkavállalója részére egészségügyi képalkotó vizsgálat díját fizette ki 2019. januárban. A munkavállalót februárban arról tájékoztatták, hogy a februári béréből az említett juttatás adóját az új cafeteriaszabályok alapján levonják. Jogos-e a bérből való levonás, illetve a munkavállaló kifogásolhatja-e a bérből való levonást, ha igen, mi a módja ennek? Előre is köszönöm a válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk két kerékpárt vásárolna a telephelyek közötti mozgás elősegítésére. A számlát a társaság nevére állíttattuk ki az eladóval. A társaságnál az alkalmazottak részére nincs SZÉP-kártya juttatás. Személyhez kötve béren kívüli juttatások szerint adózik avagy a tárgyi eszközök közé vehető nyilvántartásba? Hogyan járna jobban a cég? Kérem számviteli és adózási oldalról is tájékoztatásukat. Köszönettel: Tomayerné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A NAV tájékoztatója szerint a kivaalapba belekerült 2019-től a béren kívüli juttatás, illetve a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatás. Ezt a változást ezek szerint kizárólag 2019-től (és nem visszamenőlegesen) kell alkalmazni, jól értem? A telefon és reprezentáció után eddig fizetett szja-t továbbra is fizetni kell? A kivaalapot a kiszámolt összeg 1,18-szorosával kell növelni, vagy szimplán az adózandó összeggel, szorzó nélkül? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Kedves Szakértő! A tehergépkocsi-vezetőknél az üzemanyag-megtakarítás, valamint a 3000 forintos napidíj béren kívüli juttatásnak minősül-e, és kell -e utána fizetni szociális hozzájárulást, valamint kivát? Köszönjük a választ.

Cikk

Visszajelzések alapján általában 10 százalék körüli, vagy azt picit meghaladó bérnövelésre törekszenek idén a vállalatoknál – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.

Kérdés

Cégünk nem veszi el a dolgozóitól a tavalyi évben még béren kívüli juttatásként adott 100 ezer forint készpénzjuttatást. Idén felbruttósítja és továbbra is nettó módon ugyanahhoz az összeghez juttatja étkezési támogatás jogcímen. Letiltás alapját képezi ez a juttatás?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkabérelőleg havonta többször

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Magánvám cégesként kezelve

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink