5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Hat év alatt több mint a felével, 15,5 százalékkal csökkenhet a tavalyi évben még 27 százalékos, idén januártól pedig 22 százalékos szociális hozzájárulási adó mértéke – emelte ki sajtótájékoztatón Tállai András. Az államtitkár szólt arról is, hogy 4 százalékkal túlteljesült a kiemelt adónemekből várt bevételi előirányzat, így prémiumot kaptak az adóhatóság dolgozói. Akik tavaly december 31-éig megkérték az online pénztárgép használatához szükséges kódot, azok számára a kormány megteremti a lehetőségét, hogy igénybe vehessék az 50 ezer forintos állami támogatást.

Cikk

Pénzmosással gyanúsítanak egy 25 és egy 24 éves olasz állampolgárt; akkor érték tetten őket, amikor csaknem 150 millió forintot kíséreltek meg felvenni egy fővárosi pénzintézetben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

Cikk

Január elsejétől nem kell külön kérelemben kérni az adóhatóságtól, hogy utalja át az önkéntes pénztárak javára a magánszemély által az adóbevallásában megjelölt összeget, miután az adózó megfizette az ezer forintot meghaladó adótartozását, hanem azt automatikusan a számlájára utalja a NAV – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még az első félévben – azaz jóval a törvényi határidő előtt – megképezte azoknak az adóazonosító jelét, akik 2016. december 31-éig nem töltik be 25. életévüket, az érintetteket erről levélben értesítették – közölte a NAV az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Cikk

Egymillió forintra is bírságolhatók az újonnan online pénztárgép használatára kötelezett tevékenységi körbe tartozók közül azok, akik januártól elmulasztják a bizonylat kiállítását, kivéve, ha nyugta helyett számlát állítanak ki, és valamennyi számláról havonta adatot szolgáltatnak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kérdés

Ma jelent meg a cikkük http://adozona.hu/2017_es_valtozasok/Mennyi_az_annyi_Fejtoro_az_afakulcsokrol_ZAH865#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_daily&utm_content=201609_nodm_nosubscribed Azonban ez már nem aktuális, mert a szakmában voltak további egyeztetések a NAV-val és NGM-mel. Lásd http://turizmus.com/fokusz/forum-az-ettermi-afacsokkentesrol-1140682 Tisztelettel Nagy Péter NP Audit Tanácsadó Kft.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Háromgyermekes anya kedvezménye válás esetén

Lepsényi Mária

adószakértő

Társas vállalkozó jogviszonya

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink