5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Tapasztalatok szerint a gazdálkodók akkor is sokszor a készletre vételkor állapítják meg a termékdíjat, ha ezt nem így jelentették be a NAV-nak. Bár azt lehetne feltételezni, hogy a termékdíj korábban történő megfizetésével nagy kockázat nem keletkezik, a helytelen gyakorlatot is mulasztási bírsággal sújtja a NAV – figyelmeztet a Mazars.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Olvastam az egyszemélyes kft. tulajdonosának a felszámolás utáni anyagi felelősségére vonatkozó kérdésre adott válaszát, és az első kérdésem, jól értettem-e, hogy a felszámolás lezárásának jogerőre emelkedése után 60 nappal senki nem léphet fel követeléssel semmilyen formában (bíróság, végrehajtó, NAV stb.) a volt tulajdonos, ügyvezető ellen? Ugyanez vonatkozik esetleg a bt. beltagjára is? Tisztelettel: Óré András

Cikk

A gazdasági tárca elfogadja az ombudsman, illetve az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának az álláspontját, mely szerint a bejegyzett élettársakat úgy kell tekinteni, mintha házastársak lennének. A bejegyzett élettársak ezért éppúgy, mint a házastársak mentesülnek az ajándékozási és örökösödési illeték megfizetésének kötelezettsége alól – közölte az NGM.

Cikk

Az ekáer segítségével akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 22 tonna, állati takarmányként felhasználható burgonyaszállítmány élelmiszerként történő értékesítését. A burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették.

Cikk

A nemzetközi vámnap miatt január 26-án csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri, illetve bűnügyi szakága ügyeleti szolgálatot lát el, de ez az adóügyekkel foglalkozó szakterület munkarendjét nem érinti – közölte a NAV az MTI-vel szerdán.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Már egyszer kérdeztem, de lehet, hogy rosszul értelmezek valamit. Még mindig nem értem, hogy a NAV honnan tudja meg, hogy melyik alkalmazott hogyan nyilatkozott január 31-éig? Honnan tudja, hogy a munkáltató vállalja vagy nem vállalja az szja bevallás elkészítését? Mi van azzal, akinek nem vállalhatja el és önadózónak kell lennie a munkavállalónak – ezt miből tudja meg a NAV? Mindenkinek készít egy becsült bevallást? Akkor is, ha több munkáltatónál volt a dolgozó foglalkoztatva? A dolgozó miből tudja eldönteni, hogy a NAV az ő összes kedvezményét figyelembe vette-e?Egyáltalán egy egyszerű alkalmazott Ön szerint utána tud annak számolni, hogy a megkapott adat jó-e? Ha a munkáltató nem vállalja az adóbevallás elkészítését, akkor a dolgozó a foglalkoztatói igazolásain kívül a gyerekkedvezmény hónapjait, a biztosítási kedvezményét, az adományozás kedvezményét kinek adja át? Ekkor még a munkáltató elkészíthette volna az adóbevallást, de ha mégsem, akkor mi van? Érzésem szerint a NAV csak annak tud igazi pontos bevallást készíteni, aki egy munkáltatónál volt egész évben, semmilyen kedvezménye nincs. A több munkáltatót össze tudja vonni talán, ha pontosak az adatok, de a házastársak között, hogy jól járjanak, nem fog variálni a gyerekkedvezménnyel, főleg, ha nem nyilatkoztak év elején.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Háromgyermekes anya kedvezménye válás esetén

Lepsényi Mária

adószakértő

Társas vállalkozó jogviszonya

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink