37 találat a(z) EUB-ítélet cimkére

Cikk

A büntetőjogi felelősséget megállapító határozatoknak az interneten, ellenszolgáltatás fejében történő egyszerű elérhetővé tétele főszabály szerint nem minősül a személyes adatok újságírási célból történő kezelésének, ebből következik, hogy az interneten történő ilyen közzététel nem igazolhatja a GDPR-ban előírt garanciáktól és jogorvoslatoktól való eltéréseket, olvasható az Európai Unió Bírósága C-199/24. számú ügyben hozott ítéletében.

Cikk

Ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés: az adós több évvel ezelőtti magatartása, valamint az adós székhelye helye szerinti tagállamban a szóban forgó követelés behajtását akadályozó törvény megléte figyelembe vehető a sürgősség meghatározása során, mondja ki az Európai Unió Bírósága C-198/24. számú ügyben hozott ítéletében.

Cikk

Mezőgazdasági földterületeken fennálló haszonélvezeti jogok Magyarországon: az uniós joggal ellentétes az olyan vagyoni kompenzáció, amelyet kizárólag a földterületeknek e jogok ingatlan-nyilvántartásból való törlése időpontjában fennálló forgalmi értéke alapján számítanak ki. E kritériumnak a kompenzáció összegének meghatározása érdekében való alkalmazása nem teszi lehetővé az elszenvedett kár megfelelő jóvátételét, mondja ki az Európai Unió Bírósága a C-286/25. számú ügyben hozott ítéletében.

Cikk

A szociális támogatásokhoz és a munkavállaláshoz való hozzáférés: a tízéves tartózkodást előíró feltétel a nemzetközi védelemben részesülő személyekkel szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, írja honlapján az Európai Unió Bírósága a C-747/22. számú ügyben hozott ítélet összefoglalójában.

Cikk

Ha egy védjegyben szereplő szám a vállalkozás létrehozásának olyan sokkal korábbi időpontjára, és így olyan hosszú időre visszanyúló hagyományra utal, amely azonban nem tükrözi a valóságot, az megtévesztheti a fogyasztókat az áruk minőségét és presztízsét illetően, írja az Európai Unió Bírósága (EUB) a honlapján megjelent C-412/24. számú ügyben hozott ítélet összefoglalójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kivás cég bírság

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Táncelőadás külföldön, áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink