43 találat a(z) átlagkereset cimkére

Nyugdíjnövelés eltérő szabályok alapján: íme egy példa a számításra Cikk

A nyugdíjszámítás összetett, többlépcsős folyamat. Ennek megfelelően a keresőtevékenységet folytató, nyugdíjkorhatár előtt állók nehezen tudják eldönteni, hogy mikor járnának jobban, ha kérik a nyugdíjkorhatár elérésekor a nyugellátás megállapítását és tovább dolgoznak, vagy a nyugdíj megállapításának kérése nélkül folytatják tovább keresőtevékenységüket.

Ennyivel nőtt az átlagkereset januárban Cikk

Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.

Ennyi volt az átlagkereset tavaly októberben Cikk

Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Nyugdíj előtt áll? Ellátását ez is befolyásolja Cikk

Nem kevesen szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a nyugdíjjogosultságot közvetlenül megelőző néhány éves periódusban változásra kényszerülnek: az eddigi átlag feletti jövedelemmel járó állásuk megszűnik, és vállalkozásba kell kezdeniük, vagy jóval alacsonyabb díjazással járó (esetleg részmunkaidős) munkaviszonyban kell elhelyezkedniük. Ebben az esetben indokoltan vetődik fel a kérdés, hogy mindez miként érinti a várható nyugellátás összegét.

Keresetnövekedés: 10 százalék fölött az átlag Cikk

Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gyesről visszatérő osztályvezető Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünkhöz egy korábban osztályvezetőként dolgozott kolléganő jön vissza dolgozni. Kérdés: a ki nem vett szabadságra jutó átlagkeresetének számításakor a korábbi vezetői pótlékot is figyelembe kell e venni? Az is része az átlagnak? A másik kérdés: Korábban 8 órás munkavállaló volt. Most 6 órás munkaviszonyba jön vissza, megegyezéssel. A vezető pótlékot lehet-e arányosítani 6 órára ? Válaszukat előre is köszönjük.

Ennyi évnyi átlagkereset kellett 2018-ban egy átlagos méretű lakás megvásárlásához Cikk

Az átlagfizetésekhez viszonyítva a leghosszabb időszakot, több mint 11 évet a cseheknek, a legkevesebbet pedig, alig négy évet, a portugáloknak kellett dolgozniuk ahhoz, hogy új, 70 négyzetméteres lakást vehessenek, Magyarországon tavaly ehhez 7,1 évnyi bruttó átlagkereset kellett – összegezte a Deloitte európai lakóingatlan-piaci (Deloitte Property Index 2019) tanulmányában.

Itt a friss KSH-adat: ennyivel nőttek átlagosan a keresetek Cikk

Májusban a bruttó és a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ennyi volt az átlagkereset tavaly novemberben Cikk

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése.

Nyugdíjazás: 2018. decembertől vagy 2019. januártól érdemes? Cikk

Az év vége előtt sok nyugdíjra jogosult személyben felvetődik a kérdés, hogy ugyan már decemberben is rendelkezik a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, nem eredményez-e magasabb összegű kezdő nyugdíjat számára, ha annak megállapítását csak a jövő évtől kéri?

Kétszámjegyű átlagkereset-növekedés volt júliusig Cikk

2018. júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január–júliusban a bruttó átlagkereset 324 700 forint, a nettó átlagkereset 216 000 forint volt, mindkettő egyaránt 12,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással, közölte a KSH.

KSH: februárban is kétszámjegyű növekedést mutattak a keresetek Cikk

Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 306 500 forint volt. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Ennyi volt az átlagkereset januárban Cikk

Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Öregségi nyugdíj 2018-ban – számítási példák Cikk

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó öregségi nyugdíj összegének kiszámítási módszere az idei évben sem változott. A nyugdíj összege továbbra is az elismert szolgálati évek számától és a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegétől függ, azaz a nyugellátás összege a havi átlagkereset összegének a megszerzett szolgálati időhöz rendelt százaléka.

Ennyivel nőtt tavaly az átlagbér – kinek jutott az emelésből? Cikk

Átlagosan 12,9 százalékkal nőttek 2017-ben a bruttó és a nettó átlagkeresetek is az előző évhez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagbér 297 ezer, a nettó pedig 197 500 forint volt tavaly.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó megszüntetés utáni kata

Szipszer Tamás

adószakértő

Alanyi áfamentesség és tagi kivét

Szipszer Tamás

adószakértő

Kivás társaság hipabevallása

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close